Nincs szó arról, hogy Örvendi fideszes honatya, Schön jobbikos képviselő, esetleg Józsa szocialista politikus helyet követelt volna magának a Pókembert, Batmant, továbbá Michael Phelps tizennégyszeres olimpiai bajnok úszót fölvonultató szuperhőscsapatban, s legyőzte volna az időt.

Példás önkorlátozást gyakorolva még a kormány sem alkotta meg a 48 órás napot. Csupán annyi történt, hogy a résztvevők – a gondosan összeállított napirend szerint, a tételeket összeadva – program szerint harmincnégy órán át vitatkozhattak az aktuális előterjesztésekről.

Aligha kell részleteznünk, hogy az egyébként sem elsősorban a színvonalukról ismert disputák ilyen feltételek között milyen mélységben érintik a terítékre kerülő témát. (Attól a pragmatikus szemponttól most eltekintünk, hogy megannyi képviselő előmenetelét segíti, ha mind kevesebbszer jut szóhoz parlamenti pályafutása során.) Az egész történet a magyar parlamentarizmus hanyatlásának tökéletes illusztrációja. Szó nincs romantika okozta emlékezetkiesésről: a kormányváltás előtt sem a parlamenti vitákban kristályosodtak ki a döntések. A patkóban legföljebb finomítanak a javaslatokon, a képviselői csoportok zárt ajtók mögött mondanak igent a tervekre.

Ám a kortárs demokráciákban, a tömegmédia térnyerése nyomán az Országgyűlés – tetszik, nem tetszik – nem a konszenzusok szülőosztálya, hanem teátrumi keret. Színpad, ahol a zárt körben fogant állásfoglalásokat előadják a politikusok. A média nem retusálásban profi része tájékoztat ezekről a vitákról, értelmezi az elhangzottakat, s a polgárok a politikai menüt megismerve választanak a kínálatból, és értesülnek arról, mi történik az országban. Orbánék azonban – irreális feltételek teremtésével, a vitát az éjszakába fullasztva – még a lehetőségét is elveszik annak, hogy az ellenzéki politikusok elmondják a véleményüket, rámutassanak az előterjesztések hibáira és ellentmondásaira.

Mindeközben a fülkeforradalmi zászlóalj nyomkodja a gombot, s ennek köszönhetően humanistaként vállalhatatlan, demokrataként elfogadhatatlan, szakmailag indokolhatatlan jogszabályok sora borítja el a Magyar Közlönyt. Ezért is groteszk, amikor Orbán Viktor arról szónokol: hátba támadta az ellenzék. Sokkal inkább a kormányfő támadta hátba a parlamentarizmust. Már fölsorolni is unalmas a Semjén-féle politikai konjunktúralovagok tucatjai által vakon támogatott intézkedéseket, amelyek sorra egymásután a demokratikus intézményrendszert rongálják. Ennek ellenére létezik olyan alternatív valóság, amelyben a kormányfő a szabadság barátja, kinek a hátát kell óvnia.

Akad azonban olyan verzió is, amely szerint Orbán Viktor mára nem más, mint az ország mind kevésbé kedvelt tudatmódosítóinak egyike. Egy adag hatása naponta akár 34 óráig tart.