Lám, lám, volt annak értelme, hogy a kormány és a nagyobbik kormánypárt elnéző türelemmel hagyta, hogy Hoffmann Rózsa végigtájolja Magyarország összes megyéjét, és a saját szavaival népszerűsítse az általa kidolgozott oktatási – oppardon: köznevelési – törvénytervezetet. Mert ha nincs ez a hetekig húzódó bornírt árubemutató, és nincs idejük az egyeztetésből kizárt szakmai és társadalmi szervezeteknek, illetve az érintett polgároknak kellően kétségbeesni a hallottakon, most nem tudnánk örülni annak, hogy a legnagyobb katasztrófákat talán elkerülhetjük.

Gondoljanak csak bele: nem abszurd egy kissé eredményként értékelni, hogy mégsem szervezhetnek az iskolák a szegregációt intézményesítő, úgynevezett felzárkóztató osztályokat? Vagy hogy erősen korlátozzák a családok közti válogatást lehetővé tevő középiskolai felvételit? Pedig hát emlékezzünk csak: a most még hatályos törvény éppen így rendelkezik.

Ha félretesszük egy kicsit az elemi megkönnyebbülést, máris egy sajátos alku képe sejlik föl. Úgy tűnhet, a Fidesz szándékosan hagyta, hogy Hoffmann Rózsa elmenjen a falig, körömszakadtáig ragaszkodjon a maga elitista, szociálisan érzéketlen és kirekesztő koncepciójának minden eleméhez, hogy aztán jöhessen a józan középerő, és – nem mellékesen: a vitát ugyancsak mellőzve – a legvérlázítóbb ostobaságokra azt mondja, hogy na, azt már nem.

Közben azonban az államtitkár asszony is győztesnek nyilváníthatja magát, hiszen fő ígérete, a pedagógus-életpályamodell mégiscsak benne marad a törvényben, s ami még ennél is fontosabb: az önkormányzati lobbi tiltakozása ellenére a miniszterelnök vesszőparipája, az államosítás is megvalósul, igaz, majd csak 2013-ban. A legutóbbi közlések szerint ez lesz a fellendülés éve.

Az alku tehát a jelek szerint megköttetett, a köznevelési törvényt minden bizonnyal ebben a kompromisszumos formában fogja elfogadni a parlament. Az érdekes fejezet azonban még csak ezután következik: mit kezd majd az állam a kezébe kerülő iskolákkal? Mert azt már tudjuk ugyan, hogy a tanmenetet és a tankönyvek tartalmát majd a kormány szabja meg, a tansegédleteket egy monopólium terjeszti, az is világos, hogy az iskolaigazgatókat az államhatalom nevezi ki – teljes lesz hát az oktatás tartalma fölötti ideológiai kontroll. De arról, hogy az iskolarendszer maga milyen legyen, egy másik törvény fog rendelkezni: azt pedig úgy hívják, hogy költségvetés, amelyből most hosszú évekre előre semmi jó nem néz ki.

Világos tehát, hogy elkerülhetetlen lesz a gyereklétszámhoz mérten régóta túl nagy kapacitással működő iskolarendszer erőteljes megnyirbálása. És ha a kormány a tőle eddig látott, az egyeztetést végletesen szabotáló modorban fog hozzá az iskolabezárásokhoz és a rendszer átszervezéséhez, akkor rövid idő alatt is helyrehozhatatlan károkat okozhat. A fellendülés felől ugyan továbbra sem vagyunk nyugodtak, de egy dolog biztos: 2013 félelmetesen közel van.