Tízmilliókban mérhető azoknak a magyar polgároknak a száma, akik élnek a mobiltelefonos fizetés nyújtotta előnyökkel. Lottóznak, vesznek autópálya-matricát, parkolnak.

A terméktulajdonosok és a mobilszolgáltatók (T-Mobile, Telenor, Vodafone) megosztoztak ennek a napról napra terebélyesedő, újabb és újabb lehetőségekkel bővülő piacnak a hasznán – mostanáig. Az a – szakmai körökben fércmunkának nevezett – törvényjavaslat, amely (szokás szerint) egyéni képviselői indítvány formájában a parlament előtt hever, megfosztaná a három nagy mobilszolgáltatót ettől az amúgy nem orbitális jövedelemtől. Egy, ezután – közpénzből – létrehozandó állami szervezet és a vállalatok/polgárok között létrehozandó „szerződések” hatálya alá helyezné ezt a piacot. Ami úgy marhaság, ahogy van.

A 100 teherautót működtető szállítmányozó képes volna szerződni, az alkalmilag parkoló autós vagy lottózó, mozijegyvásárló egészen bizonyosan nem. Csakhogy. Ideológiai megközelítésben „ezen a területen csakis az állam és az általa kontrollált szereplők lehetnek jelen” – írta nem kevés gúnnyal a tervezett oktrojról Oszkó Péter volt pénzügyminiszter.

Megszűnne tehát a mobilfizetés? Nem. Mert felbukkant a piacon egy „állam által kontrollált szereplő”, a 900 MHz-re kiírt pályázat múlt hét végén előbújt versenyzője – az MVM, a Magyar Posta és az MFB tulajdonát képező konzorcium – a „negyedik mobilszolgáltató”, amely, ha januárban nyer (az odds 99 százalék), akár valamennyi mobilfizetést kisajátíthatja, lévén a terméktulajdonos jobbára a magyar állam (az önkormányzatokat ideértve).

„Szeretném én azt az üzleti tervet látni” – mondta nekem a téma egyik legkiválóbb ismerője. Éspedig azért, mert azok a bevételek, amelyekhez a negyedik magyar (állami) mobilszolgáltató a mobilfizetések „lenyúlása” folytán hozzájuthat, eltörpülnek az új infrastruktúra kiépítésének költségei mellett, vagy épp semlegesítik az eddigi hasznot. (Például a posta „sárga csekkjeinek” bevétele átvándorol az új állami szervezetbe, egyik zsebből a másikba.) Igaz, az állami szolgáltató remek műszaki adottságokkal indul – birtokában van, illetve lesz az MVM, a MÁV, az autópálya optikai kábelhálózata –, de ez csak a kezdet. Hatalmas, százmilliárdos beruházások szükségeltetnek az egész rendszer kiépítéséhez – immár a mobiltelefónia negyedik generációjánál tartunk, korábbról nem ismert alkalmazásokkal.

És akkor még hol vannak az ügyfelek? Lévén az ide-oda pártoló mobil-előfizetők száma nem több 15 százaléknál, nehezen tudom elképzelni, hogy a mobilfizetések államosítása miatt túl sokan pártolnának át az új szolgáltatóhoz; még úgy se, hogy az roppant előnyös tarifákkal robban be a piacra. Az ilyenre a konkurencia mindig gyorsan reagál.

De az okfejtést e ponton abba is hagyom. Mert a lényeget tekintve arról van szó, hogy az Orbán-kormány államosítási hisztériában szenved (vö. Mol-részvények, Rába), és ez aggodalmat kelt. Az ember nem is érti, mivégre a nagy igyekezet, amikor minden államosító lépés veszteséget hozott vagy fog hozni, mint például a magyar járműgyártás feltámasztásának az ábrándja. Kijelenthetem, hogy az állami mobilszolgáltatóra szánt pénzek is eleve kidobottnak tekinthetők. S ha igen, akkor kicsit jobban vélem érteni Fellegi Tamás miniszter lemondását. Meglehet, abban ezernyi más ok is közrejátszott, de ez a mobilkalandorság (a tenderre a lemondása napjáig lehetett jelentkezni) hitem szerint az utolsó csepp volt az ő keserű poharában.