A legfőbb politikai formációkat nálunk nem valamilyen cél, hanem valamilyen ellenségkép képes csak összetartani. A helyzet olyan, mint a libikókán: az egyik oldali szélsőséget csak valamilyen hasonló mértékű másik oldali szélsőség képes ellensúlyozni.

A rendszerváltáskor a kommunista diktatúra mint baloldali politikai szélsőség mintegy legalizálta a jobboldali szélsőségek megjelenését. Az utóbbiak mára alkalmanként már a kormánykoalíció kommunikációjában is megjelennek – hát ismét erősödnek és teret hódítanak a szélsőbaloldali gondolatok. Hogy az országot a fülkeforradalomban győztes Fidesz régen letérítette a demokrácia útjáról, azt mindannyian a bőrünkön érezhetjük.

Azt azonban nem hinném, hogy mindez erkölcsi alapot teremtene arra, hogy egy mérsékelt baloldali lapban a Kádár-rendszer leplezett és leplezetlen bűneit védendő az 1956 utáni véres megtorlásokat bárki is a hajléktalanok fagyhalálához hasonlíthassa, vagy a legsötétebb kommunista diktatúrák kiszolgálóit azzal mentegesse, hogy „tették, amit tettek egy dilettáns módon vesztett háború utolsó csatlósaként egy diktatórikus rendszer nyomására”.

Sebes Andor Budapest