1990-ben a gyerekek 13 százaléka született házasságon kívül, 2009-ben 40 százalékuk. A bűnös Budapesten ez az arány valamivel alacsonyabb, a még bűnösebb vidéken pedig magasabb. A KSH Népességtudományi Intézete 1991-ben is és 2004-ben is megkérdezte az embereket, milyen együttélési formát javasolnának a fiataloknak. Húsz évvel ezelőtt 42 százalékuk, 2004-ben már csak 25 százalékuk tanácsolta, hogy előzetes együttélés nélkül kössenek házasságot. A társadalom túlnyomó többsége számára az együttélés éppoly természetes és elfogadott, mint amilyen botrányos volt pár évtizeddel ezelőtt. Azt ugyan viszonylag kevesen (bár egyre többen) javallják, hogy a párok egyáltalán ne kössenek házasságot, de nem nagyon kötnek. 2006 és 2010 között 20 százalékkal csökkent a házasságok száma, s ma másfél házasságra jut egy válás.

A felbomló családok problémája kb. 1,2 millió embert érint, 6-700 ezer gyerek él csonka családban. Azután ott vannak még a hozott gyerekekkel összeállt mozaikcsaládok, melyekről a törvénytervezet szintén nem vesz tudomást. „Élettárs”, „válás”, „csonka”, „mozaik” – ezek a szavak nemhogy a törvénytervezetben, de az indoklásában sem fordulnak elő. A gyermeküket egyedül nevelő szülőről egyetlen fölsorolásban történik említés.

Katolikus szemmel nézve bűnös nép a magyar. Parázna. S ha legalább az Istentől parázna! De nem. A katolikus katekizmus 2353. pontja szerint „ a paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett.” Valamennyi magyar paráználkodik tehát, aki az egyház által szentesített házasságon kívül vagy akár azon belül, de a gyermeknemzés ellen védekezve közösül.

Eszerint a paráználkodás általános társadalmi gyakorlatnak nevezhető. Bizony parázna homofób heterók vetik meg a keresztény erkölcs nevében a parázna melegeket. A katolikus rezidensek törvénye pedig a valóságos családok helyett egy olyan fölfogás látszatát és maradékát védi, melynek társadalmi bázisa szétporladt. Így kerül át egy hittétel a lelkiismereti szabadság köréből a lelkiismereti diktátum státuszába.

Egy demokratikus, vagyis a nép szolgálatára berendezkedő kormány azoknak az (egyébként súlyos) problémáknak az enyhítésén fáradozna, mely a polgárok túlnyomó többségének akaratából átalakuló együttélési formákkal együtt járnak. A népet a maga szolgálatára rendelő diktatórikus hatalom pedig azon munkálkodik, hogy a polgárokra ráerőltesse a maga világnézetét. Ez utóbbihoz durva, a magánélet mélyére hatoló terror szükségeltetik, bár általában az sem elég. Még kevésbé lehet elég azoknak az előnyöknek-hátrányoknak a köre, melyekkel a „családvédő” kerettörvény nyomán a házasságban és az élettársi kapcsolatban élőket a hatalom mögött álló egyházak kedvéért külön törvényekben majd így-úgy megkülönböztethetik.

Ahhoz viszont, hogy az átalakuló magyar családok átalakuló problémavilágával ne törődjenek, csupán elvakultság és a valóságos gondokkal szembeni közöny kell. Ebben nem lesz hiány.

Az elvárt megoldás. A felvétel 1984-ben készült