Ma hat egymással rivalizáló konföderáció működik. Fele elfogadja a munka törvénykönyvét, fele nem. A tagság pedig egyre fogy. Ez ellentmond minden józan megfontolásnak. Már csak a gazdaságos üzemméret okán érdemes lenne elgondolkodni azon, nem több lenne-e a kevesebb. A mind szerényebb tagdíjbevételből például hatékonyabban lehetne kevesebb és kisebb apparátust működtetni.

Akkor talán hatan nem hatfelé beszélnének, hanem koncentráltabban jeleníthetnék meg a munkavállalói érdekeket a kormánnyal és a munkaadókkal szemben egyaránt. Mások lennének a nyomásgyakorlás lehetőségei is, ha például nem külön-külön próbálnának összehozni egy demonstrációt.

Néhány ezer embertől nem ijed meg a kormány – úgyis hazamennek. A munka törvénykönyve körüli huzavona kifejezetten a helyzet tarthatatlanságára figyelmeztet. A szakszervezetek létezésének értelméről van szó: nagyobb lesz a munkavállalók kiszolgáltatottsága, csökkenhetnek a bérek, a szakszervezetek maguk pedig csak a túlélésre kapnak esélyt.

A hatból három konföderáció persze besétál a kormány csapdájába. Aztán marakodnak, hogy az egyik miért vett részt az amúgy nem túl sikeres egyeztetésen, amikor a másikat nem hívták.

Ahelyett, hogy együtt maradtak volna távol – vagy mentek volna oda. Akkor együtt mondhatták volna meg, hogy mennyit hajlandók engedni. Így viszont mind súlyos vereséget szenvedtek.

A négymillió munkavállalóról nem is beszélve. (A szerk.)