Mi több, a közmédia még a kedvenc történészek egyikének reklámozását is fölvállalja. (Utóbbi talán rémisztőbb, mint a politikai szolgamunka. A potentátok egyike arra kéri közpénzen foglalkoztatott munkatársait: készítsenek kvázi hirdetéseket egy ismerős könyvéhez...) A magyar közszolgálati média mint rendszer menthetetlen. Fogyasztója nincs, s nem is lesz, csupán akkor, ha a forprofit csatornákon is népszerű formátumokat küldi a képernyőre (lásd a Maradj talpon! című vetélkedőt). Ám ezt a feladatot nem kell elvégeznie, mert a kereskedelmi csatornák megteszik. Ügyesebben. Missziója lenne ellenben a polgárok „demokratikus szocializációja”, a tényszerű tájékoztatás, a vélemények ütköztetése. E küldetésének nem csupán nem tesz eleget, hanem egyenesen megtagadja. Ezért sürgető a szisztéma felszámolása: a közönséget ugyanis főként a közszolgálati médiumon vetített közszolgálatinak szánt tartalommal veszítette el. (Ennek bizonyítéka, hogy az MTV néhány – csak a szórakoztatásra fókuszáló – műsora az utóbbi hetekben jól szerepel a nézettségi versenyben.)

Több tízmilliárd közcélra szánt forintból fölfoghatatlan mennyiségű tartalmat állítanának elő az online portálok, a kereskedelmi televíziók, a politikai napi- és hetilapok. Az oknyomozó riporterek pillanatok alatt munkába állnának a tartalomszolgáltatóknál, s az offshore-paradicsomokban kutakodnának a korrupt gazemberek után, a kilenclábú kutyákról szóló beszámolókat vidéki riportok váltanák a tévémagazinokban, s a Házon kívül is elhagyhatná a késő esti műsorsávot. A kreativitás, az innováció és a valóság iránti elkötelezettség újra megjelenne a piacon. Esetleg eszébe jutna valakinek, hogy az Egyesült Államokban a Star Trek című sorozatban csókolózott először fekete nő és fehér férfi a képernyőn. Esetleg olyan valóságshow tűnne föl, amelyben csődbiztost rendelnek a devizahitele miatt bajba került család mellé, hogy együtt találjanak megoldást a szorongató gondokra. Esetleg...

De az utópiagyártásnak menten véget is vetnénk, mert Magyarországon most reménytelen a helyzet. Egy tartalommenedzselő rendszerhez elengedhetetlen ugyanis egy független grémium, amely elbírálja a pályázatokat, s értékeli a különféle médiumok által legyártott tartalmakat. Csupán a szerint, az anyag minden szakmai feltételnek megfelel-e, s a közzététele a társadalom egészének érdekeit szolgálja-e. Ilyen bizottság fölállítása azonban lehetetlen, mert a magyar politikai elit retteg az igazságtól.

A hazugságtól nem fél: ezért merészel valaki 2011-ben, Európa szívében, a közszolgálati televízióban retusálni és retusáltatni.