Bár abban az Orbán Viktor által mondott tételben is lehet némi igazság, hogy „azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt”. Mégis, az én ifjúkoromban inkább holtidőnek tűnt az egész. A sors végül úgy hozta, hogy bár kétszer akartak besorozni, mindkétszer haladékot kaptam, harmadikra pedig már bevált édesapám jóslata is: eltörölték a sorkatonaságot.

A Fidesz–KDNP által most – nem mellesleg szocialista támogatással –keresztülvitt új hadkötelezettségi és nyilvántartási törvényben, bár megfogalmazásában baljós, és meg is lengeti a sorozás lehetőségét, mégsem ez az ijesztő. A Fidesz–KDNP nyilvánvalóan nem állítja vissza a sorkatonai szolgálatot: erre sem pénze, sem indoka, sem felhatalmazása nincsen. Indokot még találnának persze, és a felhatalmazással is tág értelmezésben szoktak bánni, de mégis erős emlék lehet bennük a sorkatonaság 2004-es eltörlése. Először rendes ellenzékiként támadták, kritizálták, gáncsolták a csomagot, majd mire kezdtek beleégni a szocialisták ellenkommunikációjába („a gaz Fidesz nem akarja eltörölni a sorkatonaságot”), Orbánék arra kérték a kormányzó MSZP-t: terjessze be újra a törvényt, hogy megszavazhassák. A szocialisták belementek az üzletbe, de kikötötték: csak változatlan formában, módosítók beadása nélkül lehet róla szó. A Fidesz ezt is elfogadta akkor.

Meglehetősen példátlan módon. Attól ezek után a középiskolás fiúkat nevelő édesanyáknak nem kell tartaniuk, hogy gyermekük nemsokára behívót kap, és hónapokon át moshatja fogkefével a csempét a laktanyában. A felfrissített törvény veszélyes fele abban áll, hogy minisztériumi kezelésbe ad különösen személyes és érzékeny adatokat. Félreértés ne essék, ez eddig is így volt, az új helyzet lényege a minőségi és mélységi változás. A HM jövőre olyan adatbázist épít ki magának, amely az életerős magyar férfiak mindegyikéről tudni fogja, hogy mire allergiás, melyik lábára sántít, hány kilót nyom, mikor volt legutóbb nemi betegsége, milyen káros szenvedélye és fóbiája van.

Az odáig támogatható, hogy az állam tudni szeretné: kivel tudja megvédeni a hazát, ha arra kényszerül. A kérdés azonban az, hogy miért és milyen háborúra (szükségállapotra, megelőző védelmi helyzetre) készülünk. Ki ellen? A nemzeti együttműködés rendszere központosítja a titkosszolgálatokat, új belső elhárító szervezetet hoz létre, amely nyitott könyvként olvashat majd mindenki magánéletében –most már az egészségügyi alkalmasságában is. Értjük, ha mondják, hogy minderre saját biztonságunk érdekében van szükség. Hogy hiába nyújthat lehetőséget a törvény akár visszaélésekre, adathalászatra, nagy testvéri megfigyelésre, erre nem kerül sor, senki sem tervez ehhez hasonlót. Ezt mondják.

Kár, hogy a bizalmi tőke egyre kevesebb ehhez. A médiatörvényről is azt mondták: hiába nyit meg lehetőségeket, senki sem fog élni vele. Hogy demokratikus államokban nincs visszamenőleges törvénykezés. Hogy az Alkotmánybíróság támadhatatlan bástya. Hogy az államfő a nemzet egységét szimbolizálja. Hogy az IMF-fel nem tárgyalunk, inkább ellene hangoljuk a gazdaságpolitikánkat. Hogy azt mondták: nem arra kell figyelni, amit mondanak, hanem amit tesznek.

Ezért a kétség.