Ezek közül most csak a beterjesztett önkormányzati törvénynek is csak a budapesti lakásügy jövőjét érintő néhány módosítására hívnám fel a figyelmet. Csak ehhez az egy törvényhez több mint négyszáz módosító javaslat érkezett eddig a pártoktól. Kérdéses, hogy elegendő időt és figyelmet tudnak-e szentelni minden egyes „apró” módosításra.

A hatályos önkormányzati törvény szerint a fővárosi önkormányzat egységes keretszabályt alkothat – többek között – arról, hogy milyen alapelvek szerint kell megállapítani a lakbéreket, ezen belül az ún. szociális lakbéreket. Nemrég írtunk arról, hogy milyen káosz uralkodik a lakbérek mértéke körül Budapesten, a kerületek között négy-ötszörös különbségeket találunk, általában a „szegényebb” kerületek bérlői kárára (Csak csendben, csak halkan. A budapesti bérlakásszektor teljes szétesése, Népszabadság, 2011. november 11.). Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért is érdekes, hogy a lakbér-megállapítás alapelvei egységesek-e, vagy sem.

A jelenlegi fővárosi rendelet olyan kérdéseket szabályoz például, hogy a kerületi önkormányzatok a szociális helyzet alapján bérbe adott lakások lakbérét évente csak egyszer növelhetik, a különböző komfortfokozatú lakások lakbére mennyire térhet el egymástól, az ún. csökkentő-növelő tényezőkkel milyen határig lehet eltéríteni a lakbért, egyáltalán, milyen karbantartási és egyéb költségeket, vagy éppen a lakhatás színvonalát befolyásoló tényezőket lehet figyelembe venni a lakbérek megállapítása során, s melyeket nem.

A helyi lakásfenntartási támogatás megállapításánál a főváros meghatározott egy minimumösszeget, és azt is előírta, hogy legalább évente kétszer lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az ilyen kérelmet valaki benyújthassa. Az önkormányzati törvény mostani tervezete ezeket a maradék, egységes fővárosi hatásköröket is elvonja. Ennek hatására nemcsak az önkormányzati lakások lakbérei közötti indokolatlan különbségek nőnek majd tovább, az is követhetetlenné válik majd, hogy ki milyen alapon, hányszor, mennyivel növelheti majd a bérlők terheit.

Eddig a fővárosi önkormányzat feladat- és hatásköre volt Budapest városfejlesztési és városrehabilitációs programjának a meghatározása, s ennek, valamint az ún. lakástörvénynek a felhatalmazása alapján hozta létre a fővárosi városrehabilitációs keretet. Ez a fővárosi keret eddig – a lakásprivatizációból befolyt részesedés alapján – évenkénti pályázattal támogatta a társasházak, a vegyes vagy önkormányzati tulajdonú épületek, illetve közterületek megújítását az ún. városrehabilitációs akció- és súlyponti területeken. A jelenleg benyújtott önkormányzati törvénytervezet ezt a teljes feladatkört megszünteti, így igencsak kérdéses, hogy fennmaradhat-e, működhet-e ez a támogatási rendszer, egyáltalán bármi köze lesze a fővárosi önkormányzatnak a városon belül lemaradó kisebb vagy éppen nagyobb területek, városrészek programszerű megújításához.

Végül, a jelenlegi önkormányzati törvény külön nem foglalkozik a lakástalan vagy hajléktalan emberek ellátásával, legfeljebb annyiban, hogy az ún. szociális alapellátásról a kerületeknek kell gondoskodniuk, az ezt meghaladó szakosított szociális ellátásról pedig a fővárosnak. Ez magyarul azt jelentette, hogy a főváros dolga volt eddig a hajléktalan emberek számára az éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállók létesítése, fenntartása, a kerületek dolga lett volna a nappali melegedők, utcai szolgálatok működtetése. A kerületek nagyobb része e kötelezettségét eddig sem teljesítette, ezért is működtet a főváros – önként vállalt feladatként – évek óta plusz nappali melegedőket, utcai szolgálatokat. Talán e tényt kívánták most rögzíteni azzal, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban külön megjelölték, hogy a hajléktalanellátás egésze a jövőben a fővárosi önkormányzat feladata. De nem így gondolja ezt két országgyűlési képviselő, akik olyan módosítási javaslatot terjesztettek be a törvénytervezethez, hogy ezentúl minden egyes önkormányzat az országban s minden egyes kerület a fővárosban maga oldja meg „saját hajléktalanjai” ellátását.

A fővárosi önkormányzattól pedig átgondolt egyszerűséggel kihúzták a hajléktalan emberek ellátásának a feladatát. Az nem teljesen világos, hogy a többi vidéki és fővárosi polgármester, országgyűlési képviselő is ezt szeretné-e, és vajon a javaslattevőknek lesz-e elég muníciójuk, kitartásuk és energiájuk ötletük tényleges megvalósításához, egy ilyen átalakítás végigviteléhez. Vagy ha nem, akkor marad, ami szokott: az egyik kezünkkel lebontjuk, de a másikkal sem építünk helyette.

Bérlakások, lakbérek szabályozása, városfelújítás, hajléktalanügy, a főváros és a kerületek összműködése mind-mind megoldatlan, túlzás nélkül állítható: válságterületek. Számtalan tennivaló adódna, hogy elmozduljunk egy, a mainál jobban szabályozott bérlakásrendszer, ezen belül lakbér-szabályozási rendszer felé. Jól átgondolt, gyakorlatias megoldásokra van szükség ahhoz, hogy igencsak szűkös források mentén valamit előre lehessen lépni akkora feladatok megoldásában, mint Budapest leromlott negyedeinek megújítása, vagy akárcsak a sokakat borzoló hajléktalanügy. Közel húsz éven keresztül nem sikerült az Országgyűlésnek úgy módosítania a kétharmados önkormányzati törvényt, hogy végre kijavítsa azt a hibát, ahogy az ország fővárosát, Budapestet 1991-ben szétszervezte. Másfél évvel ezelőtt azt lehetett hinni, hogy akkor most meglesz a város újraegyesítéséhez a szándék is, az akarat is. Ehelyett mit látunk? Azt, hogy amit össze kellene rakni, az még jobban szét fog esni. Budapest lakásügye immár teljesen és hivatalosan megszűnik.

A szerző városszociológus

MARABU RAJZA