Pénzzé tehető vagyontárgy, tárcát nyitó rokonság, biztos munkahely, amely még kölcsönözni is képes. A többieknek marad a már nevében is rideg Nemzeti Eszközkezelő, amely súlyos adósritkító feltételek mellett a legszerencsétlenebb sorsú keveseknek úgy segít, hogy két évig elhúzza a bizonytalanságot. Feltéve hogy a bajbajutott szociálisan nagyon rászorult, van két gyereke, nem volt túl drága a lakása, nem vett fel túl sok hitelt, a bank nem kevesli a neki jutó részt, és az adós hisz a csodákban. Mást aligha tehet. Elvégre mennyi eséllyel teremti elő az otthonának visszavásárlásához szükséges milliókat két év alatt? Ha ez a magyar jövedelmi viszonyok között lehetséges lenne, akkor banki adós is alig lenne, nemhogy bedőlt hiteles.

Valójában a kormány se hisz benne. A ciklus végéig a kabinet számításai szerint az eszközkezelő legfeljebb ötezer ingatlant vásárolhat, ráadásul jövőre alig hárommilliárd forintból gazdálkodhat a szervezet. Ez fél pénzen vett lakásból is csak néhány százra elegendő. Plusz az ócsai kísérlet. Bár az első nyolcvan ottani ház átadási határideje már a tervezési szakaszban márciusról júniusra csúszott, miközben az autonóm falu álma háztájikkal körülvett teleppé silányodott.

Azt sem tudni egyelőre, hogy a szociális lakópark építési költségeit az eszközkezelőnek megszavazott támogatásból vagy más forrásból fedezik majd.

Arról pedig számítások sincsenek, hogy a törlesztőrészletekbe belebukó emberek miből fedezik majd az esetenként több tízezer forintra rúgó bérleti díjat az ócsai ház, illetve az eszközkezelőtől visszabérelt saját lakásuk használata fejében. Arról még kevésbé, hogy ezt meddig tehetik. Ha örök bérletként, akkor nekik legalább nyugalmuk van, de a szociális lakásállomány gyakorlatilag nem bővül, hiszen ezen ingatlanokba nem költöztethetőek be például a moratórium lejárta után kilakoltatottak vagy éppen a rezsihátralékuk miatt utcára tettek. Számukra más megoldást kell keresni. Ha pedig csak néhány évre szól a bérleti lehetőség, akkor a bedőlt hitelesek számára se több ez az egész időhúzó látszatnál.

Az irreálisan optimista forgatókönyv szerint mindent egybevéve a ciklus végéig 5500 bajba jutott család válik ingatlantulajdonosból -bérlővé. Ha ehhez hozzávesszük a végtörlesztéssel és a munkahelyi segítséggel megmentett hiteleseket, akkor se jutunk messzebb a jelzálogfedezettel bíró devizahitelesek tizedénél. Ráadásul nem is a fuldoklókon segítenek a végtörlesztéssel, hanem a legfeljebb fáradó lubickolóknak, illetve a naponta uszodába járóknak. Ők nem voltak rászorulva az állami segítségre, amelynek árát végül olyanok fizetik, akik már most roskadoznak a terhek alatt. Például a forinthitelesek, akiknek még egyszer sem nyúltak a hónuk alá, holott ők annak idején éppen azért vállalták a havi többletterhet, hogy később ne essenek csapdába. Ahonnan most velük (is) húzatják ki a kevésbé előrelátók közül kiemelt keveseket.