Azt írja: a gyermekvédelem nem tud a kellő időben fellépni a gyermekprostitúció megelőzéséért, nem tud megfelelő segítséget nyújtani az áldozatoknak, mert a szakemberek félnek az alaptalan gyanúsítás következményeitől, ezért késlekedve, bizonyítékokra várva tétlenkednek, pedig ez a „szakmai tétlenkedés” semmilyen formában nem fogadható el. Ám ha a szakmai hálózat bizonytalan, a rendőrségnek nem feltétlenül kellene annak lennie. Nem is az. Az ombudsman szerint ugyanis az intézkedő rendőrök elkövetőként és nem – hatósági oltalomra szoruló – áldozatként kezelik a prostitúción ért gyermekeket: büntető- vagy szabálysértési eljárást indítanak ellenük.

Megdöbbentő volna mindez, de lassan már nem döbbenünk meg semmin. Mit várhatunk egy olyan hatalomtól, amely a rendet, a társadalmi etikát és az egyéni erkölcsöt csak jogszabályokba fektetve tudja megvalósíthatónak, amely minden összetett, ezért egyszerűen nem megoldható társadalmi nehézséget, jelenséget kriminalizál, mert úgy egyszerűbb túllépni rajta. Emlékszünk: még januárban Ékes Ilona fideszes parlamenti képviselő fordult a gyermekprostitúció kapcsán a belügyminiszterhez.

Pintér Sándor akkor azt válaszolta neki: az ő tapasztalataik szerint a kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként árulják magukat. A rendőrségi statisztikák szerint Magyarországon nem is létezik gyermekprostitúció. Most itt az újabb jelentés, amely azt mutatja, semmi sem változott egy év alatt. Csak a nem létező gyermekprostitúció ölt mind nyomasztóbb mértéket. Hogy ez kinek a szégyene? Nem az áldozatoké. (A szerk.)