Ennek oka az, hogy a szerző a magyar viszonyokkal való, kétségtelenül meglévő hasonlóságokra koncentrál. Én a különbözőségekre hívom fel a figyelmet.

„Történelmi” győzelem? Földindulásszerű győzelem? Földindulásról szó sincs. A Néppárt 180 körüli mandátumával szemben a szocialisták kb. 110-zel rendelkeznek. Bőven váltópárti pozícióbanmaradtak. (A 13 pártos parlament utánuk következő legnagyobb frakciója 14 fős.) Ez normális demokráciákban – kétciklusnyi kormányzás után – tisztes, „kötelező” vereség. Ha valamiért esetleg történelmi a győzelem, akkor azért, mert a Néppárt talán most szabadult meg Franco utódpártjaként (jórészt indokolatlanul) viselt bélyegétől.

A Néppárt populista, programhirdetés nélküli, helyenként értelmetlenül durva kampánya a győzelem pillanatában véget ért! A leendő kormányfő mintha elfelejtette volna a múltat, nem okolja elődjét a rossz gazdasági helyzetért, a jövőt tervezi, azt ígéri, hogy dolgozni, dolgozni és harmadszor is csak dolgozni fog, hogy „nagyszerű” hazája ismét az európai kultúra és jólét országa legyen. Nem titkolja, hogy ezt megszorítások nélkül elérni lehetetlen. A vesztes – a formális udvarias gratuláción messze túl – a hatalom gyors és zökkenőmentes átadását, valamint a gazdaságfejlesztés minden tőle telhető erővel történő segítését ígérte meg.

És még valami: nem tudjuk még, hogy a néppárti kormányban hány miniszter képviseli majd a gyengébbnek tartani szokott nemet – a szocialistáknál legutóbb 9 hölgy és 8 férfiú szerepelt –, de Mariano Rajoy körül (nem éppen konzervatív hagyomány szerint) hemzsegnek a szép, kedves és okos lányok-asszonyok.

Haskó László Torrevieja, Spanyolország