Tarlós István valószínűleg nem gondolta volna, hogy olyan göröngyös pályán kell majd futballoznia, amelyen még Orbán Viktor átadásai is nehezen jutnak el hozzá. De ha ez talán eszébe jutott is, az még véletlenül se, hogy ha nem a göröngyökön, akkor saját társai lábán akad el a labda. Kérdés, hogy Tarlós lóg-e ki a csapatból, vagy a csapat ignorálja őt. A legvalószínűbb, hogy mindkettő igaz.

A főpolgármester Óbuda első embereként megteremtett egy sajátos – és korántsem mindig a politikai erőterekhez alkalmazkodó – viszonyrendszert, amelyet egyszerre jellemzett egyfajta körültekintés nélküli érdesség, durvább szóval bárdolatlanság, ugyanakkor nagyfokú kompromisszumkészség. A maga sajátos észjárásával, mérnöki vénával tette a dolgát, és gyakran megengedhette magának az önfejűség luxusát is, ami összességében előnyére vált, mert kissé pártok fölé, politikán kívülre helyezte. Olyan pozícióba, amelyre Orbán Viktornak szüksége volt: Budapestnek nem okvetlenül kell olyan főpolgármester-jelölt, akinek Fidesz-tagkönyv lapul a zsebében, és neki mint pártelnöknek sincs szüksége egy fővárosban fölépíthető hatalmi ellensúlyra.

A két szempont még akkor is erősítette egymást, amikor a 2006-os önkormányzati választás sok-sok Fidesz-győzelmet hozott – de Tarlós vereséget szenvedett. Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy 2010-re akár Pokorni Zoltán, akár Rogán Antal nagyobb eséllyel pályázhat arra, hogy konzervatív jelöltként elsőként ülhessen Budapest főpolgármesteri székébe. Orbán azonban elkötelezte magát Tarlós mellett, és ettől fogva evidens, hogy Tarlós István is személyesen Orbán Viktorhoz kötődik, hozzá lojális, s nem a mögötte álló párt tisztikarához. A Fidesz elnökét nem zavarta, sőt imponált neki Tarlós „önjáró”, nem a szokványos politikusi sablonokba illeszthető viselkedése, amely ugyanakkor önkormányzati jártassággal párosult. A győzelem után még személyzeti kérdésekben is szabad kezet adott famulusának, amit mi sem jelzett jobban, mint hogy Rogán – hiába szerette volna – nem lehetett első helyettes.

Talán még az első időszakban a Tarlóssal szembeni kisebb-nagyobb betartások is „szórakoztatók” voltak számára, hiszen a csörték végén mindig ő lehetett a legfőbb igazságtevő. Hogy bizonyos Fideszhez köthető gazdasági körök ütköztek-e – és milyen erős falba – a városházán, illetve ezek kárpótolva vannak-e a kerületekben, erről szóbeszédek ugyan keringenek, de a konkrétum kevés. Mondják: a fő baj az, hogy a főpolgármester feladta az országgyűlési képviselőséget, s így lehetőséget teremtett arra, hogy a támadások a tudta nélkül, más terepen induljanak ellene. Ez azonban normális esetben képtelenség.

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Látható, hogy a táncrendhez legtöbb esetben rigorózusan ragaszkodó Fidesz önkormányzati emberei újra és újra, hol innen, hol onnan tépázzák Tarlós, azaz a főváros rangját, pénzét, jogkörét. A főpolgármester keményen ellenáll, adott esetben a miniszterelnökhöz és a nyilvánossághoz fordul. Ami viszont eddig előny volt, az most hátrány számára: se csapata, se politikusi rutinja. Igaz, hogy a csetepaté már a kormányfő számára sem szórakoztató. Ráadásul már nem igazságtevést, hanem unos-untalan pénzt kérnek tőle. A működésképtelenség rémével ijesztgetik.

Budapest ismét púp a hátán.