Bár a Fidesz mostanában szeret másként emlékezni, 1989–90 körül lezajlott itt egy rendszerváltás, amelynek az egyik legfontosabb ígérete (és hozadéka) az országhatárok virtualizálódása volt.

Azóta életstratégiák szerves eleme a külföldi munkavállalás, ami elé az állam – szemben az előző rendszerrel – sem adminisztratív, sem ideológiai akadályokat nem gördít. Ebben mostanáig közmegegyezés volt. A kormánypárt, a diplomások röghöz kötését törvényjavaslatba foglalva, ezt a közmegegyezést rúgta fel (patetikusabban: elárulta a rendszerváltás egyik vívmányát).

Pedig amióta egyetemek léteznek – vagyis úgy 700-800 éve –, az európai kultúra részben az agyak vándorlására épül. Orvosok, jogászok, teológusok, csillagászok, matematikusok számtalan generációja nőtt fel úgy, hogy a külföldön hallgatott szemeszterek, illetve a külföldön megszerzett gyakorlat révén gazdagodott a tudása. És gyarapodott a „küldő” állam is, hiszen a kint szerencsét próbálók döntő többsége – koroktól és országoktól függetlenül – előbb-utóbb mindig visszatért, frissítve az óhaza szellemi vérkeringését. Mindez a magyar diplomásokra – és a jogszabály által elsőként célba vett orvosokra – is igaz: csak egy kicsiny töredékük ragad végleg odakint.

Van azonban itt egy másik, ugyancsak fontos szempont is: Magyarország a 90-es évek közepe óta 200 milliárd forintnyi támogatást kapott az EU-tól a felsőoktatás fejlesztésére kifejezetten azzal a céllal, hogy bővítsük a kibocsátást, és akadálymentesebbé tegyük a hozzáférést. Ennek most épp az ellenkezője fog történni a röghöz kötést is tartalmazó új felsőoktatási törvény nyomán.

A kabinet interpretációja szerint mostantól magyar pénzen magyar diplomásokat nevelünk Magyarország számára – csakhogy a hazai felsőoktatás már rég fejre állt volna az unió pénze nélkül. A támogatások híján a férőhelyek fele, az új szakok legalább harmada nem létezne, az egyetemeken folyó kutatómunka pedig emlék lenne. Ha az állam megnehezíti, hogy a magyar friss diplomások Európában szabadon használhassák a végzettségüket, azzal egyrészt szerződést szeg, másrészt uniós kötelezettségszegési eljárást kockáztat, hiszen az EU egyik „alapszabadságát”, a munkavállalók szabad áramlását akadályozza.

De akad egy harmadik, talán az előzőeknél súlyosabb ellenérv is: konzerválja vele azt a szükségállapotot, amely miatt a diplomások egy része másutt próbálna szerencsét. Ma a hazai egészségügyben, oktatásban, kutatásban elérhető bérek nem teszik lehetővé a tudás és a kvalifikált munkaerő bővített újratermelését, a munkakörülmények pedig alkalmatlanok a színvonalas munkavégzésre.  Ez pedig sokkal többet árt az országnak, mint ha a legtehetségesebbek egy része vendégmunkásnak szegődik.

Itt jegyezzük meg: amióta labdarúgó-akadémiákban folyik az utánpótlás-nevelés, egy akadémiai focista kiképzése igen-igen sok közpénzbe kerül. Számíthatunk rá, hogy ezentúl a felcsúti Puskás Akadémia végzőseinek is benyújtja a számlát a kormány, ha külföldre igazolnak?