Sem pánikhangulat, sem a végítélet napjának rezignált várása nem érződött Brüsszelben az európai gazdasági és pénzügyminiszterek szerdai tanácskozásán. Azt mindenki tudja, közel a vég: a december 9-i csúcson valamilyen döntésnek születnie kell. A szereplők abban bíznak, akkor végre sikerül majd az események elébe menni, mint ahogy 48 órára ez már megtörtént az október végi csúcs után.

Az európai kötélhúzás elemei ismertek. Az azonnali megoldást az Európai Központi Bank erőteljesebb szerepvállalása, azaz a pénznyomás beindítása jelentené az eurót használó tagállamok adósságválságának és az európai bankok egyre aggasztóbb helyzetének kezelésére is. Ebbe a frankfurti intézmény vezető testülete és Berlin – az unió egyes számú, de nem teljhatalmú vezetője – sem menne bele. Egyelőre.

Németország pénzügyi fegyelmet akar, szerződésmódosítást a saját feltételei szerint, amibe most a többi tagállam kénytelen lesz belemenni. Ha belemegy. Nicolas Sarkozy francia elnök a közelmúltban zászlajára tűzte a szerződésmódosítást, de visszatáncolhat: a jövő tavaszi elnökválasztást szem előtt tartva a szocialista ellenzék máris a francia szuverenitás feladásával vádolja őt. A német, lépésről lépésre haladó megközelítés mindeközben fokozza a pánikot.

Az eurót támadó betegség két fronton terjed. Az adósságválság az alapbetegség, az európai bankok likviditási problémája pedig az az akut tünetegyüttes, amibe gyorsan bele lehet halni. Az euró nem éli végnapjait, de a kockázat, hogy összeomlása valós veszéllyé válik, folyamatosan nő. Elég egyetlen európai országban farkast kiáltani, egy pánikszerű bankroham dominóeffektust indíthat el a kontinens pénzintézeteinek sorában.

Most már nem csak Olaszország megmentése a cél. Ezért is száll be a tünteti kezelésbe a világ: Kína, a világ legnagyobb jegybankjai közül több és a Nemzetközi Valutaalap.

A bizalom a kulcsszó. Az átláthatatlan európai bürokrácia, az évszázados történelmi terhek a külső szemlélőnek (mint mondjuk Barack Obama amerikai elnöknek) kellemetlennek, feleslegesnek, nem túl hatékonynak, talán nevetségesnek is tűnnek. Az uniónak meg kell győznie a világot, van fantázia, kezdeményező erő, politikai bátorság Európában, amely minden baja dacára kiszámítható, megbízható partner tud lenni.

Magyarországra is hasonló feladat vár. Lehet kiabálni, vádaskodni, kapálózni a piacok hektikus viselkedése, az igazságtalan pénzügyi szigor ellen, de egy a lényeg: a bizalmat helyre kell állítani. Ezt például Silvio Berlusconi túl későn értette meg.