Erkölcstelenek

Kövér László furfangos ember, így hát úgy rendezte a dolgokat, hogy az előzetes tervek szerint ma éjféltájt kezdődjék a köznevelési törvény részletes vitája, s ennélfogva a nagyérdemű a lehető legkevesebbet érzékeljen mindabból, ami e jogszabály körül zajlik. Kövér László persze nem azt akadályozza, hogy a nagyközönség megtudja, mit is tartalmaz ez a törvény – hiszen demokrata volna ő vagy mifene –, sokkal inkább azzal lenne a problémája, ha nagy érdeklődés kísérné a Hoffmann Rózsa-féle előterjesztés vitáját, amelyben nyilvánvalóan előtűnnek az ellenoldal érvei is, méghozzá a Fidesz soraiból.

Kövér László tehát alapvetően azt akarja megelőzni, hogy a jelenleginél még élesebben látszódjék a pártjában kétségkívül létező törésvonal. A házelnök mérlegre tette a konfliktus tényét azzal szemben, hogy a köznevelési törvény mégiscsak a gyerekek életét befolyásoló legfontosabb jogszabály, amiről azért nem árt vitázni egy kicsit, lehetőleg minél többeket bevonva, hátha mások is képesek lennének egyet-mást hozzátenni jobbító szándékkal a dolgokhoz, de Kövér mérlegelt, lelkét eluralta a pártpolitikusi én, ennélfogva megpróbálja eldugni a vitát.

Így aztán az sem kap nagyobb nyilvánosságot, hogy néhány képviselő, köztük, mit ad Isten, épp Kövér László, olyan indítványt nyújtott be, amely a kötelező tanórai foglalkozások részévé tenné az iskolában az etika tantárgyat, illetve a tanuló vagy a szülő jogosult lenne ehelyett hit- és erkölcstanoktatást választani. Ugyanezt kiterjesztenék az óvodásokra is. Kövér Lászlóék szerint ugyanis Magyarország megújulásának egyik fontos előfeltétele, hogy a jövő nemzedékek megfelelő erkölcsi alapokkal rendelkezzenek.

Ebben mélységesen egyet lehet érteni velük. És hát, ez ám a választás szabadsága: vagy hittan, vagy etika. Jó, ha nem hittan, mert valaki esetleg nem tartja egészségesnek a gyermeke fejlődése szempontjából, hogy hatéves korában vagy még előbb ismerkedjék a vallással, mert az a legbensőbb magánügye, amelyre vonatkozóan döntéseket csak maga hozhat, akkor marad az erkölcs és etika.

Vajon milyen erkölcs? Mennyire erkölcsös Kövér László, aki a jövő legfontosabb törvényjavaslatának vitáját inkább eldugja, nehogy a pártja sérüljön? Vagy mi van azon fideszesek, KDNP-sek erkölcseivel, akik úgy váltogatják a világnézetüket, mint például Hoffmann Rózsa, aki laza sasszéval jut el az MSZMP-től a kereszténydemokráciáig? És vajon mit tanítanak majd az óvodában, ahol úgy egyébként a világ legalapvetőbb dolgait érti meg a gyerek: ne üsd meg a másikat, támogasd a gyengébbeket, legyen bármilyen a bőrszíne, a másik ugyanolyan, mint te vagy. Ugye valami ilyesmi mindenkinek fölsejlik?

Ha igen, akkor most hunyják le, kérem, a szemüket, hunyja le Kövér László is, és idézze föl magában a Fidesz hajléktalanpolitikáját, azt, hogy miként bánnak a szegényekkel, a cigányokkal, idézze föl a kormány közmunkaprogramját, és utána gondolkodjék el egy kissé erkölcsről, etikáról meg köznevelésről, a hitről meg már ne is beszéljünk.

Kövér László
Kövér László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.