Halál Nagy-Britanniára! – kiáltozták a teheráni Medzslisz, azaz parlament tagjai, és megszavazták, hogy kiutasítják országukból a brit nagykövetet. Ugyanezt skandálták a brit nagykövetséget tegnap megtámadó „muzulmán diákok” is. A brit külügyminisztérium „vérlázítónak” nevezte a történteket: épületei felgyújtását, a túszszedést.

A brit követség előtt, Teheránban

A teheráni indulatkitörés több alkalmi nacionalista tömeghisztériánál. Irán és a Nyugat között erős a feszültség az 1979-es iráni iszlám forradalom óta. Ennek csúcspontja volt a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása és a túszként tartott diplomaták 444 napja. Kísértetiesen hasonlóak a mostani körülmények. Az Irán körüli hidegség folyamatosan növekedett, különösen a november 9-én kiadott NAÜ-jelentés után.

Eszerint Irán feltehetően atomfegyver létrehozásán dolgozik. Az irániak ezt tagadják.

Irán magatartása nagymértékben hasonlít Izraeléhez. A zsidó állam nem tagadja, de nem is erősíti meg, hogy atomfegyvere lenne. De mindent megtesz, hogy az esetleges támadók tartsanak egy atomcsapástól. Izrael azonban – Iránnal ellentétben – nem csatlakozott az atomstopszerződéshez. Teheránnak e szerződés alapján fogadnia kell a NAÜ ellenőreit. Ám Irán berendezéseit nem, vagy csak vonakodva nyitotta meg az ügynökség ellenőrei előtt. Több olyan beszerzése is kiderült, amiből arra következtettek: az irániak atombombát építenek.

Az iráni tárgyalási magatartás többször is változott. Néha nyitottak voltak a nagyhatalmi javaslatra, hogy a dúsítást külföldön végeztessék el, majd visszakoztak. Irán eközben folyamatosan fejleszti ballisztikus rakétáit, amelyek elérhetik Izraelt és európai célpontokat vagy az USA térségbeli bázisait is. Az Izrael-gyűlölet, az Amerika-ellenesség az iszlám köztársaság alapdogmája. Az atombomba része ennek az eszmének. Irán regionális nagyhatalmi szerepre törekszik, ám állandóan veszélyeztetve érzi magát. Az amerikai jelenlét Afganisztánban, Irakban, támaszpontok a Perzsa (Arab)-öbölben és Szaúd-Arábiában elegendő ehhez.

Ráadásul a papi rendszer társadalmi bázisa is gyengül. A 2009-es elnökválasztás utáni polgári engedetlenségi mozgalom, a tüntetések bizonyították: az ajatollahok belső bázisa sem örök. És most ellentét feszül a rezsim elitjében is, Khamenei legfőbb vallási vezető és korábbi kiválasztottja, Ahmadinezsad elnök között. Csalódás számukra, hogy az arab tavasz résztvevői nem akarnak iszlám köztársaságot. Rogyadozik Szíria, Teherán egyetlen jelentős szövetségese. Az újabb szankciók ezért meggyengíthetik a rendszert, amely mind nehezebben jut a pénzéhez és technológiához. Érthető tehát, hogy utat engedtek az irányított hisztériának, amelyben vallási fanatizmus, a síita eszme és a perzsa nacionalizmus találkozhat. Ki próbálna ilyenkor több demokráciát, szabadságot, kevesebb papi uralmat követelni? Az atombombaterveket pedig nem adják fel. Kadhafi 2003-ban lemondott a saját atomfegyver-fejlesztésről a nyugati kézrázásokért. Mi lett belőle és a rendszeréből?

Hisztéria, háborús fenyegetések és mindenféle félelmes akciók következnek most itt. Kézre jön ez mindenféle despotáknak, vallási és nacionalista fanatikusoknak. És drágul a kőolaj is.