A növekedés apostola

Matolcsy György a növekedés apostola. Azért kell a hitel, azaz a védőháló, hogy legyen növekedés. De erősödik azoknak a hangja, akik szerint nem lesz növekedés. Mert az eurózóna gyenge láncszem. Az eurózónán kívül pedig mi lettünk a leggyengébb láncszem. Állítólag azokkal a nem szokványos megoldásokkal, amelyek az érintettekből szintén szokatlan reakciókat váltottak ki, ezek együttese viszont szokatlan eredménnyel járt – bizonyos források megszületésével mások elapadtak.

Mit csinál ilyenkor a növekedés apostola? Továbbra is állítja, hogy növekedni kell. Ezért szükséges a védőháló. De közben folyton-folyvást elrontják a kedvét azok, akik immáron hetente jósolnak egyre kisebb növekedést, legutóbb pedig már odáig merészkedtek, hogy nullát, sőt recessziót. Márpedig ha nem lesz növekedés, mihez kell a védőháló? Ha a megmaradáshoz, akkor ahhoz kell, amihez eddig nem kellett. Ha pedig ahhoz kell, akkor fölmerülhet, hogy az IMF emberei miért lettek néhány hónapja nagy hangon kipaterolva?

Az apostol és a főnöke azért mondta nekik, hogy kívül tágasabb, mert rosszat akartak nekünk. Olyasmit kényszerítettek volna ránk, ami akadályozta volna a növekedést. Lehet, hogy távozásukkal drágábban jutottunk hitelekhez, de megteremthettük a növekedés alapjait. Csakhogy mire végeztünk vele, nagyjából a növekedés is végzett velünk. Logikus tehát, hogy most újra egy asztalhoz kell ülnünk azokkal, akik néhány hónapja rosszat akartak nekünk. Kínos lesz a magyarázkodásuk, hogy most már tényleg nem akarnak rosszat, meggondolták magukat, mindenben hallgatni fognak ránk.

A növekedés apostola higgadtan, de nem kioktatóan el fogja magyarázni nekik, hogy ami elmenetelük óta az országban történt, az a második világháború utáni újjáépítéssel egyenlő. Sikerrel vagyunk túl egy döntő csatán, ami persze nem ellenük folyt, hiszen ők itt se voltak. És persze tudjuk, hogy ezzel nincs vége, előttünk még a többi megvívandó küzdelem, amihez már kell a háló, mert a mutatvány a kialakult légkörben veszélyesebb, mint gondoltuk. Hazánk ellen spekulációs támadás folyik, amelynek szerves része a hitelminősítők aknamunkája. Produkciónk hiába imponáló, ha a számainkat kifacsarják, átértelmezik, hogy bizonyos, számukra fontos pénzügyi körök profitját növeljék. Ez a zavaros hátország természetesen nemzetbiztonsági vizsgálat tárgya, így erről nem áll módunkban többet közölni.

Egyébként a növekedés apostolának és főnökének esze ágában sincs időt húzni, még kevésbé időt nyerni, ők komolyan szeretnének egy olyan védőhálót az ország alatt, amely lehetővé teszi, hogy folytathassák, amit elkezdtek. Hogy ne akadályozzák meg a munkát a visegrádiak más irányú, meglehetősen renitens próbálkozásai, az osztrák bankok meg a német multik dühe, az amerikaiak aggodalma, valamint a keleti szélcsend, az euróválság, de még az euró esetleges összeomlása se, mert a kísérlet több mint biztató.

Amennyiben az érvek mégis süket fülekre találnak, és a védőhálóhoz az IMF a maga számára is védőhálót akar szőni, a főnök és az ő jobbkeze kompromisszumkész. Teljes hátraarcról azonban nem lehet szó, mert akkor fekete-fehéren ki lesz mondva, hogy az urak egy gyékényen árulnak a spekulánsokkal. A főnök jobbkeze, a növekedés apostola tehát cseppet sincs leforrázva, fikarcnyit sem vesztett hitéből, ahogy mondani szokás: harc az utolsó töltényig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.