Ütemterv

Kosaras kocsi járja Esztergom utcáit. Megáll a lámpaoszlopoknál, ahol a kosárral felemelik az egyik munkást, aki előbb leszereli a burát, majd kitekeri az égőt. Bura vissza, kosár le, indulás a következő oszlophoz.

Nem könnyű kitalálni, hogy valójában mi történik, pedig a válasz egyszerű: elsötétítés. A XXI. században kicsit agyafúrtnak tűnhet a módszer, ráadásul négy-öt napig is eltart. Ahogy a közvilágítást végző cég vezetője fogalmazott: ütemterv szerint haladnak. Ahelyett, hogy lekapcsolnák a főkapcsolót, egyenként csavarják ki a 2700 utcai lámpát.

Persze a szerelők nem jókedvükben talpalják végig az összes utcát, csupán arról van szó, hogy két különböző vállalkozás szolgáltatja az áramot, illetve működteti a lámparendszert. Most éppen az a cég próbál nyomást gyakorolni az önkormányzatra az izzótekeréssel, amelyik az oszlopokért felel.

A háttérben a szokásos esztergomi ok húzódik meg: a város tetemes összeggel tartozik a különböző vállalatoknak, a kényszerűségből hitelező társaságok pedig szelídebb-durvább eszközökkel próbálják jobb belátásra bírni az önkormányzatot. Az elsötétítés a szimbolikus jelentésével talán az eddigi legerősebb üzenet, nyilvánvalóvá teszi, hogy a város lényegében működésképtelen (bár csak hosszú ütemterv alapján lehet azzá tenni). Van ugyan polgármestere, van képviselő-testülete, ám az együttműködés hiánya miatt Esztergom tetszhalott állapotban van. Ízlése, politikai meggyőződése, személyes szimpátiája alapján eddig bárki mutogathatott a másik oldalra, ám ennek az időszaknak lassan vége. Ha minden marad a régiben, az esztergomiak előbb-utóbb az összes jelenlegi szereplőt kiűzik a helyi közéletből. Ütemterv nélkül. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.