Lehet Magyarázkodni a Politikában, csak nem érdemes

Az LMP II. kerületi országgyűlésiképviselő-jelöltje többek között e lap hasábjain magyarázkodott a választás második fordulója előtt tanúsított magatartása miatt. A magam részéről ezt a vitát lezártnak tekintem. Biztos vagyok benne, hogy a II. kerületi választók eldöntik majd, hogy miként ítélik meg, ha két párt jelöltje kölcsönösen megígéri visszalépését a másik javára egy választás második fordulójában, majd egyikük utólag felrúgja ezt az ígéretet.

Egy állítást azonban határozottan szeretnék cáfolni abból, amit Karácsony Gergely leír. Határozottan cáfolom, hogy a II. kerületben eldőlt a választás, hogy nincs mit tenni, hogy nem lehet 2011. november 27-én legyőzni a kormánypárt jelöltjét. Határozottan cáfolom, hogy az ellenzéki pártoknak, bármelyiknek van arra lehetősége, hogy egy kétfordulós választás második fordulóját feladja, érdektelennek tekintse.

November 13-án a II. kerületiek bebizonyították, hogy az a mindent elsöprő többség, amit a Fidesz másfél éve még maga mögött tudott, ma már sehol sincs. Igazolták azt, amit a közvélemény-kutatások is mutattak: a Fidesz masszív tömegeket veszített támogatói soraiban. Ezt a magam részéről tökéletesen megértem. 2010-ben a Fidesz–KDNP-pártszövetség homályos ígéretekkel, hamis szociális vállalásokkal, nagyarányú adócsökkentésre épülő gazdaságpolitikai vízióval és az elszámoltatás populista jelszavával nyert kétharmados felhatalmazást. Azóta kiderült, hogy minden, amit mondtak, üres blöff volt.

A szociális vállalásokról kiderült, hogy azokat sosem gondolták komolyan, helyette a felső osztályt, a  gazdagokat igyekeznek gyarapítani.

A nagyarányú adócsökkentésről kiderült, hogy adóemelés, az elszámoltatásról pedig, hogy látszatkeltésen kívül nincs miről beszélni.

Jöttek továbbá új, korábban senki által nem ígért változások. Felszámolt sajtószabadság, öncenzúrára kényszerített sajtó, megcsonkított Alkotmánybíróság, fideszes alkotmánybíró, felszámolt Költségvetési Tanács, fideszes Állami Számvevőszék-elnök.

Új, egypárti alaptörvény, Schmitt Pál a köztársasági elnöki székben. Durva adóemelés a szegényeknek és a középosztálynak, kényszermunka az ösztönzés helyett, gyermekellenes, esélyelfojtó oktatási törvénykezés, az egyetemi oktatás teljes elitizálása és elzárása a magyar emberek elől. Államosították és felélték közel hárommillió ember nyugdíj-megtakarításait, a szakadék szélére sodorták az országot, teljesen kiszolgáltatva a világpiaci folyamatoknak, bevezették Európa legmagasabb általános forgalmi adóját, most pedig nyugdíjcsökkentést és a nyugdíjak megadóztatását tervezik. Közben az élelmiszer, a benzin, a rezsi ára az egekben, a hitelek törlesztőrészletei a gyenge forint miatt az egekbe szöktek.

Ezek azok a tények, amik mindannyiunkat döntésre sarkallnak. Ezek azok a lépések, amik miatt november 13-án rengetegen tudták, hogy nem elég a fotelban ülni otthon és elégedetlenkedni, hanem el kell menni szavazni, és figyelmeztetni kell ezt a kormányt, hogy nem erről volt szó.

Én annak idején, amikor a felkéréseket kaptam, azért vállaltam a választási megmérettetést, mert hittem és hiszek benne, hogy tenni kell ez ellen az országlás ellen. Mert látom magam körül azt a rombolást, amit a Fidesz-kormány napról napra végrehajt, és amit a II. kerület polgármestere és listás parlamenti képviselője, a fideszes Láng Zsolt is napról napra megszavaz. Engem nem érdekel az a fajta választási matematika és számolgatás, amit Karácsony Gergely magyarázkodó cikkében bemutat. Ezt meghagyom annak az elemzői világnak, amit ő is képvisel.

Engem az érdekel, hogy megállítsuk ezt a kormányzást. Az érdekel, hogy elkezdjük lebontani a Fidesz kétharmados többségét, hogy több kárt már ne okozhassanak, és megkezdjük a katasztrófakormányzás utáni helyreállítást. Ez a feladat.

Akinek van négy oka arra, hogy miért nem tart megnyerhetőnek egy választást, az ne induljon el azon a választáson. Én viszont ott leszek november 27-én, és képviselni fogok akkor és azután is minden ellenzéki gondolkodót, minden elégedetlen demokratát, aki már 2010 tavaszán sem szavazott bizalmat a Fidesznek, vagy aki azóta fordult el tőlük.

Találkozzunk november 27-én!Fogjunk össze, és teremtsünk új esélyt!

A szerző országgyűlésiképviselő-jelölt

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.