A friss közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesznél a feleződés megtörtént, az okok és – főként –a következmények tisztázását azonban még el sem kezdték.

A szimpatizánsok fogyatkozásának üteméből, a meghökkentően rövid felezési időből nem lehet értelmes konklúziót megfogalmazni a jövőbeli trendekre nézve. A Fidesznek szabad kezet adó szavazatarányhoz az „egy tábor” nyilvánvalóan kevés lett volna: ebben az országban nincs 54 százaléknyi neokonzervatív, elitista és autoriter választópolgár (vagy legalábbis nem létezik olyan elemzés, amelyik arra utalna, hogy a választókorú népesség így rétegződik). Viszont ahogyan telik az idő, a megmaradó Fidesz-közönség egyre hívebben képezi le azt az ideológiai mozaikot, amit a saját identitásában is bizonytalan párt végül a kormányzás gyakorlatában összeállított. Akik kitartanak, alighanem rokonszenvvel figyelik a kormányzat lépéseit (vagy a hozzájuk csatolt magyarázatokat), illetve – és ők alkotják a kemény magot, a jobboldali kormányzás stabil talapzatát – voltaképpen mindegy nekik, hogy a kormány mit csinál.

Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, kellő gyakorisággal hangzanak el hivatkozások a nemzetre, a hitre, a haza külső-belső ellenségeire, és az utóbbiak közül a „bolsik” hermetikusan el vannak zárva a hatalomtól, lehetőleg a helyi szinteken is, addig ők bármit elnéznek, sőt még jó képet is vágnak hozzá.

A kutatási adatok azt jelzik, hogy mára főként azok a szavazók pártoltak el a Fidesztől, akik kizárólag a korábbi kurzus hibái miatt jobb híján szavaztak jobbra (vagy egyszerűen azért, mert elhitték, hogy mostantól majd nem az emberek fizetik meg a kormány összes hibájának árát, és megszorítások nélkül is meg lehet úszni mindent). Másrészt azt is valószínűsítik a felmérések, hogy – bárhogyan alakul is a kormányzás minősége – a lemorzsolódás tempója lassulni fog, hiszen egyre nagyobb a világnézeti átfedés a kormánypárt és a hívek között.

A tábor gyors megfeleződése komikusabbá fogja tenni a kétharmadra történő hivatkozást (a rohamtempóban zajló gazdaságiválság-kezelés helyett még mindig főként közjogi tartalmú jogalkotás azt jelzi, hogy ezt ők is érzik), de azért sűrűn fogjuk még hallani. Ahhoz viszont csodánál – sőt az új választási törvénynél – is több kellene, hogy ebből megint kétharmad legyen. A Fidesz 2010-ben nagyjából annyit ért, amennyit a mai számok mutatnak – a többletet az elődök impotenciája hozta –, és gyors ütemben inflálódik.

Ráadásul mára olyan helyzetbe manőverezte magát a párt, hogy a 2014-es árfolyamát sem a saját teljesítménye, hanem sokkal inkább a világgazdaság állapota meg az ellenzék munkájának színvonala fogja megszabni.