Czuláger törvénytisztelő ember, beszerzi hát a szükséges minősítéseket, kapcsolatba lép több európai aranyértékesítő hálózattal, tárgyal, szaladgál, ügyvédet fogad és honlapkészítő webdizájnert alkalmaz, és közben elégedetten dörgöli a tenyerét. Aranyidőket élünk, apukám, mondja nekem két sör között, nyiss te is aranyboltot a neten, meglátod, kiránt bennünket a válságból a háló, az aranyháló. S álmaiban már látja is magát, amint nyugodt, derűs reggeleken csipás szemmel kinéz az újonnan vásárolt villája ablakán, és szeretetteljes mozdulatokkal szotyolát hint a csontig hatoló hideg télben élelemért reszkető cinegéknek. Egyetek, barátocskáim, mondja nekik, amíg nekem van, nektek is jut.

Persze Czuláger egyelőre még nem lakik villában. Egyelőre kétszobás, lakótelepi panelben él, de hamarosan megnyílik az aranykereskedése az interneten, és akkor dőlni fog a panelba a pénz. Már nem sok van hátra.

Már csak el kell menni a polgármesteri hivatalba néhány ügyes-bajos apróságot elintézni, és a Végső Pecsétet megszerezni.

Czuláger elballag hát a polgármesteri hivatalba, és amikor rá kerül a sor, kedvesen tekint az ügyintéző arcába, és igyekszik olyan szeretetteljesen viselkedni, ahogyan majd egyszer, a nem is távol jövőben a cinegékkel.

Czuláger gyakorol.

Az ügyintéző azonban nem élelemért reszket, hanem szakhatósági engedélyért.

– Megvan az üzlet ÁNTSZ-engedélye, Czuláger úr? – kérdezi flegmán, mire a leendő villatulajdonosnak duplájára gúvad a szeme.

– Hogy micsodám? – kérdezi zavartan.

Erre az ügyintéző a direkt problémás ügyfeleknek tartogatott hivatalnoki sóhajjal kísérve megismétli:

– Megszerezte már az üzlet ÁNTSZ-engedélyét, Czuláger úr? A tisztiorvosi papírt? Az már megvan?

Czulágernek erre eláll a lélegzete, és egy pillanatra összeszorul a szíve: az előbb már maga előtt látta a Végső Pecsétet, de az most hirtelen távolodni kezd tőle, mint egy hűtlen szerető.

Eltelik pár másodperc, mire levegőhöz jut, és kiböki:

– De kedves uram, hiszen ez egy webshop.

– Igen, tudom. És?

– Semmi és! Ez egy webshop.

– Azt látom.

– Tehát ez az üzlet nincs.

– Hogyhogy nincs?

– Illetve van. De még sincs. Eltűnődik Czuláger a saját különös szavain, és a beállt, nagy csöndben a Végső Pecsét őre lecsap:

– Most akkor van vagy nincs? Hol van? Tehát fizikálisan nem az ön állandó lakcímén?

– Nem.

– Akkor hol? Czuláger ekkor lassan feláll, a sapkáját felteszi, már a fájdalmas búcsúra készül, de közben a plafonra bök:

– Tehát fizikálisan valahol a felhőkben – sziszegi fojtott hangon.

És egy pillanatra valóban a felhős égboltozatra gondol.

A derűs, nyugodt kékségre, ahol jól táplált, kedves cinegék röpködnek, és ahová a Végső Pecsét őrét alighanem most mindjárt, sőt azonnali hatállyal felrúgja egy nagyon is fizikális behatással járó, előre megfontolt szándékkal elkövetett, célzott és erőteljes seggberúgással.