A vereség okai sokrétűek, szétfésülésük nem egyszerű, mert az egyes okok nem egymástól függetlenül, hanem egymás hatását módosítva érvényesülnek. A mostani helyzet ráadásul különleges; a vereség mértéke, másfelől a külső környezet változásai – a világméretű válság, illetve az azt kísérő értékválság, és az útkeresés a baloldal térfelén is – kaotikus helyzetet teremtettek, ami nem könnyíti meg a tárgyilagos elemzést.

MARABU RAJZA

Elemezni azonban muszáj, és nem csak azért, hogy a soron következő választáson a baloldali és/vagy a liberális politika revánsot vehessen az elszenvedett vereségért. Az elmúlt húsz, de különösen az utolsó tizenöt év tapasztalatai alapján azt is mondhatnánk, hogy ez lehetne akár az egymást váltó politikusok magánügye, akik – mint a gyerekek a homokozóban – perlekednek egymással, miközben az ország megállíthatatlanul sodródik válságról válságra a periféria felé. A parlamenti baloldal mostani politizálását látva, nagyon is valósnak tartjuk a veszélyt, hogy az egymásra licitálás folytatódik, ami a harsányabb, az ügyesebb demagógnak esetleg sikert hozhat, de nem lehet hasznára az országnak.

Írásunkkal ezért az a célunk, hogy felsoroljuk azokat az értékeket, azokat az alapvető összefüggéseket, amelyekre szerintünk egy baloldali és liberális politikának épülnie kell, hogy az ország javát szolgálhassa. Kossuth nyomán természetesen elfogadjuk, hogy a gyakorlati politizálás az „egzigenciák tudománya”, de ez nem lehet indok az elvtelenségre, az értékek cinikus sutba dobására vagy a szimpla tudatlanságra.

Írásunkban ezért feltüntetjük azon szerzők nevét, akiktől az adott gondolatot kölcsönözzük. Ezt nem azért tesszük, hogy olvasottságunkat fitogtassuk, inkább jelezni szeretnénk, hogy ebben a sok szempontból provinciálissá vált, kiüresedett baloldali és liberális közegben nem kell feltétlenül „feltalálni a spanyolviaszt”; a társadalomtudósok Nyugaton, Keleten és egyáltalán nem utolsósorban idehaza számos, a magyar társadalmat is gyötrő problémára adnak meggyőző válaszokat, amelyek felhasználhatók lennének a programalkotásban, netán a gyakorlati politizálásban.

A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy a felsorolásra kerülő értékeket Nyugat-Európában többnyire a szociáldemokrata pártok, Amerikában a demokraták képviselik; nálunk az elmúlt időszakban az MSZP és az SZDSZ baloldali vonulata (alighanem innen az egyébként pontatlan és zavaró balliberális elnevezés) tartott ezekre több-kevesebb következetességgel, egymással is versenyezve igényt. Ezért írásunk címében is szociáldemokrata programot említünk. Gondolatmenetünk szempontjából azonban ennek igazán nincs nagy jelentősége; tulajdonképpen érdektelen, hogy ezeket az elveket egy vagy több párt, netán egy pártszövetség képviseli. A lényeg, hogy létrejöjjön egy korszerű alternatíva, amellyel a jelenleg regnáló politikai erő a maga múltba tekintő, a politikai demokrácia értékeitől egyre jobban eltávolodó és egyre kaotikusabbá váló politikájával leváltható legyen. Ez az előfeltétele annak, hogy az ország új esélyt kapjon, és végre kiszabadulhasson jelenlegi csapdahelyzetéből.

1. A liberalizmusról

Elfogadjuk és magunkénak valljuk a politikai liberalizmus felfogását arról, hogy az egyénnek jogában áll szabadon eldöntenie, hogy a maga számára mit tekint jó életnek (John Rawls). Ugyanakkor hiszünk abban, hogy lehet és kell a közjóról gondolkodni, és demokratikus vita alapján cselekedni érte. A korszerű szociáldemokrata gondolkodás nem mondhat le arról, hogy foglalkozzon az erkölcs, az igazságosság és méltányosság, a nemzet, a család és a közös múlt kérdéseivel, amelyek nyilvánvalóan foglalkoztatják az ország lakosságának nagyobb részét (Alas dair MacIntyre).

Azt is hisszük, hogy a politikai liberalizmus magyarországi vereségéhez hozzájárult, hogy ezeket a kérdéseket a magánszférába tartozónak vélve, lemondott megvitatásukról. Ezzel pedig átengedte az értelmezés lehetőségét a most regnáló politikai erőnek (Michael Sandel). Így aztán ennek az erőnek a szerintünk retrográd, egyoldalú értelmezése vált a lakosság széles köreiben uralkodóvá olyan kérdésekben, mint Trianon, a két világháború közötti magyar politika, az ország második világháborús szerepe vagy a kádári korszak értékelése. A múlttal való tárgyilagos szembenézés elmaradása nem egyszerűen történelemhamisításhoz vezet, de lehetetlenné teszi, hogy az ország valóban szabad, demokratikus társadalmat építsen (Randolph L. Braham).

Külön kiemeljük az erkölcs kérdését. Abszurdnak tartjuk, hogy olyan helyzet alakult ki, amelyben a közvélekedés az erkölcsöt hovatovább a vallással azonosítja.

Liberális gondolkodásunk nem jelenti annak elfogadását, hogy a gazdaságot minden állami beavatkozástól mentesen magára lehetne hagyni. A kapitalista piacgazdaság, ha korlátozástól, beavatkozástól mentesen, szabad versenypiacként működik, mindenfajta extremitásra, szélsőséges esetben akár önmaga elpusztítására is képes. Erre a kapitalizmus története, akár a mostani válság is, épp elég bizonyítékot szolgáltat (George Akerlof–Robert Shiller).

2. A kapitalizmus elfogadása

Elfogadjuk a kapitalizmust, de ez az elfogadás nem kritika nélküli (Kornai János). Ám egy dolog a kapitalizmus éppen működő formáját a visszásságaiért bírálni, valamint ezeknek a kijavítását (mérséklését) szorgalmazni, és egy másik dolog elvetni a kapitalizmust mint társadalmi formációt, és arról ábrándozni, hogy valamilyen ködös harmadik úttal, újszocializmussal vagy ehhez hasonlóval helyettesítjük.

A kapitalista piacgazdaság olyan jellemzőivel, mint a vállalkozás szabadsága, a piaci verseny, a tulajdon sérthetetlensége, a szerződéses kapcsolatok tisztelete, egyedüliként képes arra, hogy előállítsa az anyagi javaknak azt a mennyiségét és minőségét, amely szükséges az ország társadalmi problémáinak leküzdéséhez, gazdasági elmaradottságának felszámolásához. Hangsúlyozni kell, hogy nem csak anyagiakról beszélünk, a pluralista politikai demokrácia sem működhet piacgazdaság nélkül (Kornai János).

3. A kapitalizmus hazai megvalósulása

A kapitalizmus elfogadása nem jelenti, hogy elfogadhatónak tartjuk azt, ahogy Magyarországon megvalósul. Hosszan sorolhatjuk a magyar kapitalizmus visszataszító vonásait: az általános bizalomhiányt, a boldogtalanságot és az elégedetlenséget; az intézményrendszerbe vetett bizalmat aláásó korrupciót; a rossz általános egészségi állapotot; az elfogadhatatlan körülmények között élők tömegét; az egyenlőtlenségeket növelő oktatási rendszert. Összességében megállapítható, hogy a magyar társadalom szövete az elmúlt évtizedekben cafatokra szakadt.

Az ezekről a kérdésekről folyó közbeszéd jellege azonban eltorzult: a problémamegoldó gondolkodás helyett szinte egyeduralkodóvá vált a felelősségáthárító megközelítés, virulnak a bűnbakképző mechanizmusok és összeesküvés-elméletek.

A bűnbakok között mostanság kiemelkedő szerepet játszanak a bankok, a multik, a külföldi tőke, jóllehet tudnunk kellene, hogy jelenlétük különösen fontos egy felzárkózni akaró, kis, nyitott gazdaság esetében. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a külföldi tőke előtt „hajbókolni kell”, elvtelen engedményekkel kellene jóindulatát megnyerni. A külföldi tőkével az ország érdekeit minden körülmények között szem előtt tartva, kiszámítható és főleg normatív alapokon nyugvó együttműködést kell folytatni.

4. Új beszédmód társadalmi bajainkról

A válság különösen élesen világított rá, hogy – az elmúlt évtizedekben meghatározóvá vált neoliberális gondolkodásmóddal szemben – a gazdaság és a társadalom tényleges működésében a hasznosság, a gazdasági racionalitás, az önérdek követése mellett hasonlóan fontos szerepet játszanak olyan érzelmi természetű fogalmak, mint a bizalom, a méltányosság, az igazságosság, az együttérzés (George Akerlof–Robert Shiller).

A modern szociáldemokrácia legfontosabb feladata, hogy küzdjön a forrásokhoz való hozzáférés egyenlőtlen esélyeinek csökkentése és a társadalmi összetartozás erősítése érdekében. Ehhez új beszédmódra, a célok és nem az eszközök nyelvére van szükség (Tony Judt).

Ki kell tágítani a szabadság fogalmát: szabadság alatt az ember által ténylegesen élvezhető szabadságot értjük. Nem lehetnek szabadok a „megalázottak és megnyomorítottak”, akiknek életkörülményei, kiszolgáltatottsága nem teszi lehetővé, hogy olyan életet éljenek, amelyet jó okkal tarthatunk emberhez méltónak (Amartya Sen).

Még ha tudomásul vesszük is, hogy a kapitalizmussal – különösen válság idején – együtt jár a munkanélküliség, akkor is úgy véljük, hogy a szociáldemokrácia legfontosabb feladatai közé tartozik a munkanélküliség szintjének csökkentése, a munkanélküliségtől sújtottak méltóságának helyreállítása. Ebben az értelemben Keynes hívei vagyunk.

A válság hatására növekszik a bizonytalanság, ami félelmet szül. A félelem pedig – a változástól, a munkanélküliségtől, az idegenektől, az ismeretlen világtól – roncsolja a bizalmat és az egymásrautaltság érzését, amin a polgári társadalom nyugszik. A korszerű szociáldemokrata társadalompolitika nem lehet eredményes, ha nem tűzi zászlajára ezek orvoslását.

5. Az állam szerepe

Nem értünk egyet a minimális állam koncepciójával sem a gazdaságban, sem a társadalomban. Korábban szóltunk a magára hagyott piacgazdaság veszélyeiről. A piacon állandóan jelen lévő aszimmetriák (az információkban és az erőviszonyokban) újra és újra kudarcokat idéznek elő, amelyek megelőzése és kezelése az állam feladata (Joseph Stiglitz). Nem értünk viszont egyet az állam által vezérelt gazdaság koncepciójával (kiemelt ágazatok fejlesztése). A koncepció hívei ázsiai országokat szoktak példaként felhozni, ám az analógia önmagában sem meggyőző, ráadásul csupán egy az európaitól jelentősen eltérő társadalmi és politikai közegben értelmezhető (Francis Fukuyama). Magyarországon sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy az állami fejlesztéspolitikai döntések szinte bizonyosan alacsonyabb hatásfoka nepotizmussal és korrupcióval párosulna. Paternalista helyett aktivitásra ösztönző, demokratikus és transzparens államra van szükség. Pusztán a szabadság, de még az esélyegyenlőség sem biztosítja a fejlődést; a szabadságot képességre kell konvertálni, hogy az elmaradók képesek legyenek lehetőségeikkel élni, amire pozitív eszközökkel (és nem büntetéssel) ösztönözni is kell őket.

Ez nem lehetséges aktív állami szerepvállalás nélkül, elsősorban az oktatás és az egészségügy területén (Amartya Sen). Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az állam a társadalom felett állhat; megismételjük, amit fent már leírtunk, aktív szerepvállalása az államot nem jogosítja fel a magánéletünkbe való beavatkozásra. A közkiadások elosztása nem csupán gazdasági, hanem morális kérdés is: valakitől elveszünk,másnak adunk. A társadalmi kohézió, a szolidaritás alapvető eleme a közteherviselés és a progresszív adózás. Törődnünk kell a rászorultakkal, de nem helyeseljük a tisztán rászorultsági elvű társadalompolitikát, már csak azért sem, mert azzal a veszéllyel jár, hogy a középosztály körében elveszti legitimitását.

Az államnak különösen fontos szerepe van a terhek időbeli elosztásában. Közkeletű tévedés a szigorú költségvetési politikát a neoliberális gazdaságpolitika jellemzőjének tartani. Pedig ebben a kérdésben elsősorban a következő generációk iránti felelősség jelenik meg. Ha a szociáldemokrácia nem gondolja újra az állam szerepét, akkor – amint látjuk is – más fogja. Akkor a választás nem az állam és a piac, hanem a kétféle, a demokratikus és a diktatórikus állam között következik be (Tony Judt).

A politikusok hajlanak arra, hogy belemerüljenek a napi gazdasági problémák menedzselésébe, a hatékonyság elve alapján gondosan vizsgálják a társadalmi reformok útját-módját. Pedig ez könnyen hiteltelenné válik, ha nem párosul a társadalmi igazságtalanságok miatti erkölcsi felháborodással. Ez a felháborodás nem korlátozható a politikus munkaidejére. Nincs kétféle értékrend; egy hivatalos célokra, egy pedig a magánéletre.

Elengedhetetlenül szükséges tehát a politika rehabilitálása. A rosszul értelmezett liberalizmus és a populizmus – különböző okokból eredő – közös bűne a magyar lakosság elidegenítése a politikától, annak sulykolása, hogy a politika tisztátalan dolog. A mai helyzet kialakulásához nagyban hozzájárult a politikát, a társadalmi cselekvést lenéző értelmiségi magatartás is. Vannak korrupt és buta politikusok, de a politika valójában a köz ügyeinek intézése. Ebben az értelemben szorgalmazzuk a politika becsületének helyreállítását.

A mostani kormányzás lehetőséget kínál a baloldali politika újraértelmezésére. A perverz újraelosztás, a társadalmi kohézió rombolása lerántja a leplet a populista demagógiáról, bármilyen politikai irányból jött is, és mobilizálhatja a társadalom cselekvőképességét. A korszerű szociáldemokrácia ugyanis egyszerre szól az igazságtalanságok felett érzett erkölcsi felháborodásról és a higgadt elemzésen alapuló cselekvésről.

FELCSUTI PÉTER bankszakember, MOLNÁR GYÖRGY közgazdász