Orbán gyávasága

Az ember az ilyeneket sosem tudhatja egészen biztosan, de azért nagyon valószínűnek tűnik, hogy az új alaptörvény kapcsán megfestetni kívánt események közé nem veszik föl 2011 novemberét, az IMF visszahívásának időpontját, fogalmazzunk úgy, hogy a magyar szabadságharc bukásának pillanatát, ami bízvást nevezhető Kerényi Imre szavaival élve történelmi metszéspontnak.

Mégpedig nem csak azért, mert bukásként értelmezhető abban a világban, amely a Fidesz és a kormány koordinátarendszerén kívül esik, tehát van valamiféle köze a valósághoz, hanem sokkal inkább azért, mert rendkívül élesen világítja meg a magatartásformát, amely leírható azzal az egyszerű képlettel, hogy ha „a” politikus egy bizonyos szituáció teljesülése esetére kilátásba helyezi a távozását („Ha az IMF jön, akkor én el”), akkor egészen bizonyos, hogy e szituáció kialakulása után „a” politikus – talán „b” és „c” legnagyobb fájdalmára – továbbra is a helyén marad. Nincs kedve menni. Nincs ugyanakkor okunk kétségbe vonni, hogy amikor Orbán Viktor kimondta a távozását sejtető szavakat, komolyan gondolta. Akkor.

Mondhatni, személyes súlyával emelte a tétet abban a hiszemben, hogy a legrosszabb úgysem következhet be, és most roppant kellemetlennek tartja, hogy az események kiteljesedésekor, másfél éves kormányzása ellenére is vannak még olyanok – egyre kevesebben –, akik emlékeztetik az általa mondottakra. De vannak. S mivel ez meglehetősen rontja a komfortérzetét, továbbá a híveket is nyugtatgatni kell, mert azért az már nekik is szembeötlő, hogy mintha ezúttal letettük volna a fegyvert, Orbán új értelmezést szab az eseményeknek: első menet, győzelem, biztonság. Menti a politikáját, amely annyira menthetetlen, hogy többé már nem lehet ugyanúgy folytatni, és próbálja menteni önmagát. Jól érzi magát ugyanis a helyén, és mert másutt nem is reméli ezt az érzést, viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy ő bármibe is belebukhat. Még egyszer.

Ezt bizonyos helyeken, egyebek közt abban a vidéki magyar közegben is, ahonnan a kormányfő jött, gyávaságnak hívják. Szembe kéne nézni ugyanis azzal, hogy másfél éve, akkor, amikor valóban mindent megtehetett volna ebben az országban – és szinte mindent meg is tett –, korlátlan hatalmat helyezett egy sámán kezébe, akinek a fantazmagóriájára fölépítette a nemzeti önrendelkezés jól hangzó, ám annál bárgyúbb politikáját, aminek következtében súlyos károk érték az embereket,Magyarországot, továbbá teli torokból röhög rajtunk a fél világ.

Gyurcsány Ferenc ott rontotta el végzetesen saját politikai jövőjét, hogy Őszöd után foggal-körömmel tartotta a posztját. Ugyanezt teszi most Orbán Viktor is, aki nem csak saját korábbi, elrontott kormányzásából nem volt hajlandó tanulni, mert mint akkor, most is mindent a konfrontációra épít, nem tanul ellenfele sorsából sem. Valóban történelmi metszésponthoz érkeztünk: hiába az új választási rendszer, hiába teszik az MSZP-t felelőssé a pártállami időszakért, hiába minden, azzal, hogy Orbán a helyén marad, épp most játssza el az utolsó esélyét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.