Viszlát

A magyar baloldal nincs abban az állapotban, hogy leváltsa Orbán Viktor rendszerét. Pedig a kormányfőnek minden kétséget kizáróan mennie kell. Antimodernista és demagóg retorikával csinosított másfél éves úgynevezett gazdasági szabadságharca megbukott.

Persze akadtak mások is, akiknek szakpolitikai programjai kudarcot vallottak, ám a képlet ezúttal bonyolultabb. A kisebb és nagyobb bukások összefonódnak, a kormányzás elemei kölcsönösen gyengítik egymást.

A kormányfő és hű csapata fölszámolta a demokratikus intézményrendszert, államosította amagánnyugdíjvagyont, visszamenőleges hatályú jogszabályt fogadott el, miközben a kontraszelekció szabadegyetemévé változtatta az országot. A szabadságtipró intézkedéseket elfogadó kommentárok sokszor érveltek azzal: mindez a gazdaság fölturbózásának és a függetlenség megszerzésének minden további nélkül megfizethető ára. (Ezúttal tekintsünk el attól az egyébként nem elhanyagolható szemponttól: nincsen olyan cél, amiért a szabadságot föl lehet áldozni, mert a szabadság a cél.)

Az orbáni projekt azonban nem hozott sikert. Hiába támadták a polgári demokrácia fundamentumát, a magántulajdont, hiába indítottak kemény sorozatattakot a jogállam ellen, hiába játszották el a polgárok több ezermilliárdos megtakarításait. Nincs tovább.

Eljött a pillanat, amikor a polgári jobboldalnak kell elszámolnia a lelkiismeretével. Az úgynevezett balliberális értelmiséget megannyi bírálat érte, mert meghatározó személyiségei annak idején az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is kiálltak Gyurcsány Ferenc mellett (már aki). Eltartottak, élősködők, hazaárulók lettek, mert nem szólították fel egységesen távozásra a súlyos hazugságon kapott kormányfőt.

Az IMF bejövetele újra bizonyította: Orbán Viktor hazudott ellenzéki szerepben, s hazudott kormányon is. Azt állította, nem kell a valutaalap, nem lesznek megszorítások, semmi, ami kárt okoz a magyar embereknek. Ez okozott kárt – kiderült, hogy kell az IMF, a brutális megszorítások. Mindeközben a kormányfő eljátszott választóinak és ellenzői nek pénzéből több ezermilliárdot, idejükből másfél évet.

Öt éve megannyi komoly személyiség vonta le a következtetést: mennie kell a miniszterelnöknek, mert hazudott reggel, délben és este. És el is kúrta. Ha nincs kettős mérce, ha Orbán Viktor nem transzcendens erők támogatta törzsfőnök, hanem politikus, akkor ma is igaz az, ami öt éve az volt. Nem a magyar jobboldalnak kell mennie, hanem Orbánnak.

Viszlát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.