Megyesi Gusztáv: Mindennapi Őszödünk

Amint az tudvalévő, a majtényi síkon történtek után a Fejedelem nem Rodostóba, hanem a Hofburgba hajtatott, ahol az egész bécsi udvart megfektette, majd közölte ő császári és királyi felségével, hogy rendben van, hajlandó elfogadni a részére fölajánlott nagy összegű kölcsönt, ám a feltételeket ő szabja meg; ahogyan az már vesztes szabadságharcok után történni szokott.

Az az igazság, hogy néhány héttel ezelőtt még könnyű volt publicisztikát írni. Fogott az ember egy tavalyi kormányfői nyilatkozatot, mondjuk hogy marad az eva, sőt bővítik a körét, aztán mellé tette a legfrissebb hírt, ami már máglyán füstölgő evások képét vetítette előre, és készen is volt a cikk. Ehhez képest a felezési idő erőteljesen lerövidült: előbb idézték az újságok a kormányfőt, aki szerint „ha az IMF visszajön, én el”, pár napra rá aztán már küldi is emberét az IMF-hez kuncsorogni, ő pedig marad.

Egyik bejelentés tehát már nem egy év vagy két hónap után cáfolja a másikat, ahogyan azt rendes kormánytól elvárná az ember, hanem még ugyanazon a naptári héten, amiből kifolyólag igen kíváncsi volnék arra, hogy a kormányzó párt tábora a maga nem túl bonyolult észjárásával hogyan dolgozza föl mindezt. Jó, lehet erre azt mondani, hogy hívőkről van szó, és a hit túlnő a racionalitáson, ami rendben is volna, ám midőn például Krisztus urunk kikergette a kufárokat a templomból, nem ment másnap hozzájuk kölcsönkérni; erre azért nem lett volna kifizetődő egész világvallást bazírozni.

Mindez azért fontos, mert ezt az összevissza beszédet már nem lehet Gyurcsányra meg az őszödi eseményre visszavezetni, az ugyanis beszéd volt, verbális megnyilvánulás, ez a kormány viszont már eleve műveli az őszödi tartalmat, ráadásul nyíltan, az orrunk előtt, skrupulusok nélkül.

Régmúlt idők kommunikátorai szerint a szabadságharc elvesztéséről azzal lehet leginkább elterelni az emberek figyelmét, már azon túl, hogy fölakasztjuk őket, hogy rendezünk nekik néhány botrányt, s akkor majd azzal foglalkoznak. Szintén nem túl bonyolult észjárású ellenzéki képviselők is erre szoktak hivatkozni szobordöntések, utcanév-átírások után, ami egyébiránt pontosan kifejezi azt, hogy a politikus mit gondol az ő népének felfogóképességéről.

Azt gondolja ugyanis, hogy a választópolgár egyszerre csak 1, azaz egy információt tud befogadni, s ha egy újabb érkezik, akkor az törli az előzőt. A választópolgár hallja ugyan a hírt, hogy elveszett a szabadságharc, ám mindez szinte azonnal törlődik az agyából, ha meglátja a híradóban, hogy a Kossuth téren épp Károlyi Mihályt festik át kékre, s ha még közben két utcát is átneveznek, már fázni is elfelejt, azaz a politika nagyjából egy fikusz szellemi kapacitását feltételezi a választópolgárban; immáron a legkorszerűbb nemzeti kommunikáció is ezen alapul.

Hogy mást ne mondjunk, abban az órában, amikor a kormány bejelentette, hogy mégiscsak „jön az IMF”, az MTI a következő információdús hírt tette közzé: „A Fidesz szegedi szervezete szerint Botka László, a város szocialista polgármestere nem oszlatta el az összejátszás gyanúját a helyi trolibuszbeszerzés kapcsán.” Azt mondani se kell, hogy e megdöbbentő hír hallatán Szegeden azonnal megállt az élet, ám azt már a saját szememmel láttam Pesten, hogy a Damjanich utcában egy férfi miután leszállt a 78-as trolibuszról, látszólag minden ok nélkül többször belerúgott az oldalába. Pedig akkor még nem is hallhatta a legfrissebb hírt, miszerint „Brüsszeltől is pénzt kér a kormány”.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.