Az egyik intézmény, amely ezt a fogalmat realizálta, a munkahelyeken működő Munkaügyi Döntőbizottság (MDB) volt. A dolgozó és a munkáltató között felmerülő munkaügyi vitában minden olyan munkahelyen, ahol szakszervezet működött, eljáró szervet kellett alakítani. Jogi státuszának egyszerűsége, áttekinthetősége mindenki számára érthetővé tette hasznosságát. A Külkereskedelmi Főiskolán az oktatók és a nem oktató dolgozók demokratikus szavazással engem választottak elnökké. Az MDB tagjaiként jól ismertük a helyi viszonyokat és problémákat. Segítségünkre volt emberismeretünk és kapcsolatteremtő képességünk.

A tárgyalás nyilvános volt. Ez a panaszost és panaszoltat (a felperes és alperes megfelelője) egyaránt arra késztette, hogy mondanivalójukat, érveiket alaposan fontolják meg. Ehhez a felek jogi képviselőket is igénybe vehettek. Aki a nyilvánosság lehetőségét kihasználva hallgatóként beült tárgyalásainkra, sok mindenről tájékozódhatott jogait és kötelességeit illetően, de képet kaphatott a vezetés minőségéről, sőt, a vita során felismerhette vezetőinek demokratikus, laissez faire vagy autokrata módszereit is. Mindezek feltárulása a vezetői retorziótól való félelmet ébreszthetett volna bennünk, de ez semmivé foszlott annak tudatában, hogy az MDB tagjait ugyanolyan jogi védelem illette meg, mint a szakszervezeti tisztségviselőket.

Az elmélyült jogi ismeretek hiánya persze bizonyos nehézségeket jelentett. A hibalehetőségeket azonban a főiskola jogi végzettségű főtitkárával folytatott konzultációkkal csökkentettük. A Munkaügyi Döntőbizottság működése a jó határozatokkal jelentősen csökkenthette a Munkaügyi Bíróság terheléseit, hiszen egy sor munkajogi vita már az intézményi fórumon is megoldást hozhatott, és hozott is. 10-12 év alatt 8 panaszt bíráltunk el. Ebből csak két esetben született fellebbezés, egyszer a dolgozó, egyszer az intézmény részéről. A Munkaügyi Bíróság egyik esetben jóváhagyta döntésünket, a másik esetben csak formai kiigazítást tartott szükségesnek. Konkrét szemléltetésként idézem egy tanulságos tárgyalásunk menetét a hivatalos jegyzőkönyv alapján:

Az egyik tanszék elbocsátott egy kollégát, aki – ismerve jogait – bizottságunkhoz fellebbezett. A tárgyalás során kiderült, hogy vezetői bírálatokkal írásban vagy szóban sohasem szembesítették, sőt, az előző tanévben jutalomban részesítették. Nem tartottuk helytállónak a munkáltató védekezését a tekintetben, hogy a panaszos a jutalmat csupán a magas óraszámteljesítésért kapta. Úgy véltük, hogy a szakmailag alacsony színvonalúnak minősített munkáért magas óraszám esetén sem szabad jutalmat adni. Továbbmenve azt állítottuk, hogy az elbocsátás hatályban tartása egy nemkívánatos precedenst teremt, miszerint a dolgozók szakmai értékelését hivatalos és tervszerű minősítési munka, illetve írásos minősítés nélkül is el lehet végezni, továbbá hogy a dolgozót ezek mellőzésével minden átmenet nélkül a legsúlyosabb büntetéssel, elbocsátással szabad büntetni. Úgy véltük, hogy ez az eljárás negatív hatással lenne a dolgozók munkahelyi közérzetére és jogbiztonságára.

Ezért a vezetői döntést hatályon kívül helyeztük. A tanszék, illetve az intézet vezetősége határozatunkat elfogadta és nem fellebbezett.

A jegyzőkönyv dátuma nem 2011., hanem 1974. november 1., a Kádár-korszak kellős közepe!

Dr. Dominik Gyula ny. főiskolai docens, Budapest