Előre elnézést kérünk mindazoktól, akik számára a címbeli kifejezés egy életveszélyes betegséggel történő találkozás kikerülhetetlen következményére utal. De az azért mégiscsak túlzás, hogy egy Buda közepén működő izotópgyártó magánvállalkozás hónapokon át a szokásos sugárzóanyag-mennyiség sokszorosát engedte ki a kéményen, anélkül hogy az érintett hatóságoknak mindez feltűnne. Itt most a lakosság (a budapesti, a magyar, az európai) volt kitéve – ha mégoly enyhe mértékben is – sugárterápiának, csak éppen a beleegyezésünket nem kérték hozzá, és az ilyenkor szükséges tájékoztatásról feledkeztek el.

Az eset – amennyire most tudható – nem a bekövetkezett szennyezés mértéke miatt súlyos. Hanem azért, mert ismét bebizonyosodott a környezetbiztonságot ellenőrizni és garantálni hivatott magyar hatósági rendszer inkompetenciája. Azoké a hatóságoké, amelyek a nagyjából tíz éve tartó lassú fogyókúra után most intenzív koplalással és a politikától való függetlenség látszatának demonstratív mellőzésével minden korábbinál gyászosabb állapotban vannak.

Ha nem tudtak róla, az baj – ugyanezek a hatóságok ellenőrzik Paksot is, és ott ennél veszélyesebb anomáliák is történhetnek. Ha tudtak róla, de nem tájékoztatták – minimum – a kormányt, az nem csupán kommunikációs probléma. Hogy az információ nem jutott el a lakossághoz és az érintett európai társintézményekhez, az közérdekű adatok eltitkolása. Sem egy magáncég, sem bármelyik hazai hatóság, sem maga a kormány nincs abban a (jogi) helyzetben, hogy egymaga eldönthesse, mit oszt meg ilyen esetekben a közvéleménnyel és a döntéshozókkal.

Huszonöt éve, az ukrajnai Csernobilban történt baleset idején az egész ország háborgott azon, hogy egy svéd atomerőmű méréseiből és a Szabad Európa Rádióból kellett értesülnünk a katasztrófáról, napokkal a reaktor elszállása után. Ez most – ha a léptékek nem is összevethetők – ugyanaz kékben: miközben a kontinens hatóságai hetek óta keresték a megnövekedett sugárzás forrását, a mi illetékeseink bátran hallgattak, és végül egy cseh intézmény észlelései tették nyilvánvalóvá, hogy mi lehetünk a hunyók. Úgy tűnik, a rendszer és a technológia változik, de a sugárzással kapcsolatos hatósági (állami?) reflexek változatlanok.

Azt pedig ezúton is kikérjük magunknak, hogy a magyar nukleáris hatóság a honlapján nem egy azonnali, részletes vizsgálat elindításáról tájékoztatja a nyilvánosságot, hanem a sugárzásért felelős magáncég önfelmentő álláspontját tolmácsolja. Az efféle PR-feladatokra fölösleges az állam pénzét és alkalmazottait mozgósítani. Ha mindenki mindent szabályszerűen csinált, és a sugárzás mégis észrevétlenül a többszörösére nőhetett, akkor a szabályokkal komoly baj van. Ha viszont valaki hibázott, akkor a követendő terápiának nemcsak a hiba kijavítását, hanem a felelős(ök) azonosítását is tartalmaznia kell.