Kartoték

„És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.” József Attila írta ezt 76 éve. Klárika, az andornaktályai fogyatékos otthon szakácsnője és huszonöt társa joggal érezheti úgy, hogy róla s neki szólnak e sorok.

Kartotékon szerepelnek ők is, egy kézzel írott, az intézmény valamennyi munkatársát felsoroló A/4-es papíron, számon tartva róluk, mely párttal szimpatizálnak, kire szavaztak, s mennyire kötődnek a kormányzó erőkhöz.

Akiket vastag betűvel is kiemeltek, „azokról állítható százszázalékos bizonyossággal, hogy fideszesek”. A huszonhat névből ötöt jelöltek meg hithűként. Közülük ketten is vannak olyanok, akik „Orbán Viktor politikájával egyetértenek és szimpatizálnak, a többi fideszes már ellene beszél az egyes intézkedéseknek”. Fogynak a hívek, peregnek, mint szikkadt kenyérből a morzsa.

A listán külön is kiemelik az andornaktályai születésű Korózs Lajos volt államtitkár, szocialista országgyűlési képviselő nővérét és unokahúgát: balos rokonok.

De nem csak az andornaktályai dolgozókat „tapogatták le” ilyen mélységekig, hisz egy Tardról ingázó asszonyról feljegyezték, hogy az ottani fideszes polgármesterre adta voksát, s maklári, egerszalóki, egri dolgozók is meg vannak billogozva, ki-ki állítólagos kötődése szerint. Klárika, a szakácsnő viszont pártsemleges, mert róla mindössze annyit árul el a papír, hogy tagja a Hit Gyülekezetének.

Az, hogy jól főz-e vagy sem – mégiscsak szakácsnő –, nem derül ki. Az ápolónőről sem azt tudjuk meg, szakszerűen bánik-e a gondjaira bízottakkal, s a portásról sem, hogy udvariasan fogadja-e a látogatókat. Mindez nem fontos, manapság másmilyen listák készülnek.

Levegőt! (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.