A középosztály az utcán
Chilében sem csendesültek el az indulatok, sőt az oktatás színvonala miatti felháborodás átterjedt Kolumbiára is. Madridban is rendre tüntetnek az „elégedetlenek”, Izraelt pedig pár héttel ezelőtt rázta meg egy tüntetéssorozat. Társadalmi igazságot követeltek a tüntetők és azt, hogy szociális kiadásokra, oktatásra és olcsóbb lakásokra többet költsön az állam. Az angliai, amerikai tüntetések színvonalas és hozzáférhető oktatást követelnek az államtól.
Az idei tömegmegmozdulások a fejlett világban ilyen ügyek körül zajlanak. A képet csak tarkítja, hogy a tüntetések egy része kifejezetten a bankárvilág, a „kapzsiság” ellen irányul. A Wall Street vagy a londoni City elfoglalására törekednek. Nem tudom, igazuk van-e. A világban nagyon sok képzett ember vélekedik akként, hogy a fejlett országokat sújtó gazdasági bajokért főleg a bankok és a bankárok kapzsisága felelős. A helyzet azonban nyilván sokkal össze tettebb. Azt sem gondolom, hogy az ötletes pénzügyi termékek divatba hozása akasztotta volna meg a növekedést, és az sodort mindenkit válságba. Egészen biztosan nagyon komplex válságunk van, s ennek csak az egyik eleme az, ami miatt a középosztálybeli fiatalok tüntetnek a campusokon.
A hidegháború váratlan végének, azaz a liberális kapitalizmus globális sikerének is szerepe lehetett abban, hogy szinte uralkodó eszmévé, aztán politikai programmá lett, hogy immár időszerűtlen a jóléti állam. Dogmává lettek Thatcher és Reagan eszméi, amelyek alaptézise: a pénz, méghozzá a sok pénz beszél. És persze hozzátették, hogy a sok pénz majd sok jót eredményez a világban. De ehhez előbb az kell, hogy az állam kevesebbet költsön oktatásra, kutatásra, kultúrára, egészségügyi szolgáltatásokra. És ez akkor tetszett a középosztályoknak. Szívesen elhitték, hogy több marad majd az ő privát zsebükben aminimális adóztatásnak köszönhe tően. Különösen mert a jobboldal mindig azt állítja, hogy az állam méltatlanokra (bevándorlókra, kisebbségiekre, sokgyermekes családokra, szegényekre) költ. Ezzel együtt jár – a magyar jobboldalon is – a „politikai korrektség” elutasítása. Mert az az esélyegyenlőségről is szól.
Most mintha fordulatot látnánk. Kiderült, hogy a „kevesebb állam” eszméje csak a leggazdagabbaknak jön be. A középosztályi rebellió nem véletlenül az oktatás, az egyetemek hozzáférhetősége miatt dúl. A korábbi adókönnyítéseknek ugyanis nincs jelentőségük, ha valaki munka nélkül marad, s nem tudja gyereke taníttatását fizetni. Van-e értelme ilyen módszerekkel versenybe szállni az alacsony társadalmi költségű, olcsó bérű feltörekvő államokkal? Az európai civilizáció sikertörténete megszakadna, ha lemondana a műveltség egyetemes hozzáférhetőségéről. Mert ott volt sikeres a gazdaság, ahol a közös javakból tudományra és az oktatásra is sokat áldoztak. Ott alakult ki olyan képzett polgárság, amely befogadta a tehetségeket.
A tüntetések, utcaelfoglalások kétségbeesett jelzések. De meglehetősen hatásosak a médiavezérelt világban.
