Kisboltos pék szállítója érkezik hajnalban, elszámolást hoz. Vett a bolt ötszáz kiló kenyeret a héten, az ára 98 ezer forint. A számla viszont 15 ezer plusz áfáról szól. A többi feketeáru, amelyen a pék és a boltos először is „megfelezi” az általános forgalmi adót. Kérdezem a tulajt, nem félsz az adóhatóságtól? Nem fél. A szállítólevelek minden reggel szabályosak, a rendőr nem bántja a furgonos sofőrt, de hogy ebből ténylegesen ki mennyit számol el, az már nehezen nyomozható ki. És akkor még ott a darabra soha el nem számolt kifli-zsömle, a kalács, amelynek legális számlaaránya a kenyérénél is szerényebb.

Számolgatunk: egyetlen napon ez a kis üzlet csak ebben a termékkörben úgy hat-hétezer forint áfát lop el a költségvetésből. Ez egy középiskolai tanár napi teljes bérkerete. Ám a feketeforgalmazás láncolata hosszú: ahol a kenyérből feketebevétel képződik, ott valós keresetének jelentős részét svarcban kapja meg a sofőr, a pék és a molnár is, a folyamat elején pedig ott a paraszt, akit – legalábbis „kis-közepes” termelési méretekben – szinte közvetlenül ösztönöz adóelkerülésre a szabályozás. Ahol a közvetlen értékesítésben áfacsalás van, ott minimum társadalombiztosítási, személyi jövedelemadó- és nagy valószínűséggel helyi iparűzési adócsalás is van. Ennek egyik fő forrása a nyilvántartási szempontból húsz éve szinte teljesen ellenőrizetlen agrártermelés.

Egy felvásárló azért dühöngött a riporternek a minap, mert tízmilliós értékű árut a leadó gazda tizenhat darab, egyenként 590 ezer forint értékű felvásárlási jegyen számolt el. Fűszerpaprikát termelt papíron az összes óbudai panellakó rokon, miközben maga az áru egyetlen telephelyről származott, egyetlen valódi tulajdonostól. Hatszázezer forint alatt azonban nem hogy adót nem kell fizetni az agráriumban, de még az adóbevallásban sem kell feltüntetni azt. Elkerültük hát a bevallást. De keveset máshogy azért fizethetünk. Négymillió forint bejelentett kistermelői mezőgazdasági árbevétel után 128 ezer forint összesített adót kell befizetni, mert a vélelmezett jövedelem a tételnek csak nyolc százaléka. Közben az ezerszer elátkozott legális agrárvállalkozói szféra ennek nyolc-tízszeresét fizeti ki ugyanezen összeg után tb-re, meg mindenféle egyéb adóra.

Ma az élelmiszerágazat feketeforgalmát 1500 milliárd forintra becsülik. Ennek csak pusztán az elveszett áfatartalma 400 milliárd forint körül lehet. Válságot élünk. Abból a szempontból kegyelmi a pillanat, hogy a közjó érdekében indokolható lenne minden olyan intézkedés, amely a rendet célozza, az igazságtalan jövedelem- és teherelosztás erkölcsösebb változata felé terel. Szent tehenekhez is hozzá lehet most nyúlni. A termelésével semmilyen módon elszámolni nem akaró kis- és családi gazdálkodóhoz, a svarcoló molnárhoz, az ügyeskedő pékhez. Meg például ahhoz a hat-hétszázezer földtulajdonoshoz, akinek ugyan semmi köze a termeléshez, de földbérletből kaszál be egy évben 120–150 milliárd, jelen pillanatban legálisan adózatlan földbérleti díjat.

Politikai bátorság kellene a rendteremtéshez. A kétharmad önmagában kevés. A tényleges viszonyokkal kéne szembenézni végre – sokszor persze ez a legnehezebb.