Ezúttal nem szokásos kormányváltások zajlanak, ahol a választók egyszerűen kiszavazzák őket a hatalomból, hanem olyan változások, amelyeket a külvilág kényszerít ki. Papandréu alig két évet töltött kormányon, Berlusconinak is lett volna még ideje, és Zapatero is kihúzhatta volna jövő tavaszig.

De Fantomas kegyetlen, nem adott több időt. Egy megfoghatatlan, nehezen definiálható rém, amit pénzpiacoknak szokás nevezni, megvonta a bizalmat ezektől a politikusoktól. Ennél sokkal kínosabb, hogy nemcsak tőlük, hanem az őket megválasztó országoktól is. Korábban nyújtózkodhattak, lábuk már rég kilógott a takaró alól, oda se legyintett. Szórta rájuk a pénzt, most meg kegyetlenül büntet. A görög és az olasz esetben ráadásul nem csak Papandréu és Berlusconi hitele ingott meg.

Nem sokkal jobb az ellenzékük mérlege sem. A buliban ugyanis ők is benne voltak. Most persze dörzsölik a tenyerüket, hogy az áhított hatalom hamarosan az ölükbe hullik – de vajon lesz-e, és ha igen, meddig lesz hitelük a külvilág szemében? Tudnak-e gyökeresen változtatni az eddigi politikán, ami kormányzás helyett sokszor csak (f)osztogatást jelentett?

Most fél Európa szakértői kormány után kiált. A közhiedelem azt tartja, hogy a szakértői/ügyvezető kormány elvégzi a piszkos munkát, megszorít, elvesz, csúnya dolgokat művel, amíg egyszer csak helyreáll a bizalom: a pénzpiaci Fantomas megbocsát, és mindent elölről lehet kezdeni. Jöhetnek vissza a politikusok, akik megint csak rózsás jövőt ígérnek. Ezen a területen mozognak otthonosan, és ennek a levét issza most (nem csak) Dél-Európa.

Lehet persze háborogni azon, hogy a senki által nem választott pénzpiacok beavatkoznak a demokratikus működésbe, és kormányokat döntenek meg, de vajon hol van az kőbe vésve, hogy a politikusoknak semmit sem kell tenniük azért, hogy fenntartsák saját maguk és főleg országuk hitelességét, hitelképességét? Hallottunk-e olyat az utóbbi időben, hogy egy párt e válságövezetekben azzal kampányolt, hogy csökkenteni fogja a szociális kiadásokat, emeli a nyugdíjkorhatárt, esetleg növeli az adókat – őszintén hozzátéve, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy az ország elkerülje az adósságcsapdát, és még a következő nemzedékeknek is élhető társadalmat hagyjon örökül? Rögtön körberöhögték volna az ellenfelei, a társadalom meg különösen utálja ez efféle nyers beszédet.

Nem, ilyet a legtöbb európai politikus aligha mond. Inkább reménykedik, hogy a szakértők mielőbb eltakarítják a romokat, és Fantomas gyorsan felejt.