Pintér Sándor a West-Balkánban történt tragédia után magabiztosan jelentette ki, hogy az ott agyonpréselődött egyik lány szervezetében drogot találtak. Szerinte ez a tény is befolyásolta, hogy a helyiségben tartózkodók „nem megfelelő magatartást tanúsítottak, nem ismerték fel a veszélyt”. Már Pintér Sándor akkori gondolatmenete sem volt kristálytiszta: ha az elhunyt lány esetleg nem lett volna drogos befolyásoltság alatt, akkor hogyan tudta volna kikerülni, hogy a pánikba esett tömeg agyon ne tapossa? És ha ez lett volna a tragédia elkerülésének egyetlen esélye, akkor miként fordulhatott elő, hogy áldozattá vált olyan gyerek is, aki nem drogozott? Teljesen világos volt már akkor is, hogy Pintér kioktató, pökhendi mondata csak annak az álkeménységnek a lenyomata, amely mindenkit bűnösnek akar láttatni, aki esetleg nem azon elvek mentén éli az életét, amely a belügyminiszter elképzeléseiben példásnak mondható.

Csakhogy egyik halálos áldozat sem fogyasztott drogot – a belügyminiszter ezt megalapozatlanul állította. Ezzel megsértette a holtat és a családját is, amely bocsánatkérésre szólította föl. Pintér Sándor ennek nem tett eleget, ehelyett az országos rendőrfőkapitányhoz fordult, hogy ő válaszoljon a szülőknek. Hatala József sem kért bocsánatot Pintér szavai miatt, inkább levélben magyarázta el a tragédiától sújtott szülőknek, hogy mit tesz a jövőben a rendőrség a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Pintér Sándor belügyminiszter maradt, megtestesítve mindazt, amit az ilyen hatalmasokban szívből lehet utálni: az érzéketlenséget. Azt pedig, hogy ő a helyén van még, a mai hatalomban lehet szívből utálni.