Idióták

A magyar politikai élet egyre elképesztőbb fordulatokat produkál. Miközben családok százezreit fenyegeti a kilakoltatás réme, visszamenőleges hatállyal rónak ki kötelezettséget egész társadalmi csoportokra, a társadalom többségével fizettetik meg a gazdagok adójának csökkentését, még a tiltakozás eddig alkalmazott módszereit is megpróbálják ellehetetleníteni mindenféle trükkökkel. A kormány érthetően nem szereti, ha a választók különböző csoportjai tiltakoznak a kormány politikája ellen. Arra is volt példa, hogy bejelentett tüntetéseket nem engedélyezett a rendőrség „a forgalom túlzott korlátozása” miatt, bár az ilyen „ellencsapások” rendre kudarcot vallottak, mert a legtöbb esetben a bíróságok nem voltak partnerek a tüntetések ilyen jellegű korlátozásában, és a feldühített demonstrálókat is inkább mozgósította a tiltási kísérlet.

A tüntetések betiltásánál hatásosabb eszköznek tűnik a tiltakozók utólagos elítélése, lehetőleg bűncselekmény vádjával. Ha például egy szociális munkás nyilvános kukázást szervez egy aljas önkormányzati rendelet ellen, három év próbára bocsátja őt a bíróság „izgatás” miatt. Azért, mert a „vádlott” azt akarta, hogy ne lehessen megbüntetni a hajléktalanokat, akik a mások által eldobott holmikat szedik össze a szemétből. Ez a módszer azért hatásosabb, mert a döbbenettől szinte megbénul az ellenzék, külföldön pedig el sem hiszik.

A szenzációra és látványos akciókra éhes, a ValóVilágokon edződött nézők érdekeit halálmegvető bátorsággal védő média elvárásainak azonban kénytelenek eleget tenni a figyelmet felkelteni szándékozó közszereplők. Lassan már nem számíthat az újságírók figyelmére az a politikus, aki nem drótkötélen vagy gázálarcban akar a parlamentbe jutni. Válaszul még nem módosították a Btk.-t és az alkotmányt sem, de talán már dolgoznak rajta.

Persze a Nemzeti Együttműködés Rendszere képes új, „nagyszerű” dolgokat alkotni. Amit például a budai turulszobor elleni tiltakozókkal szemben kiagyalt a rendőrség eddig titokban tartott zsenije, méltó arra, hogy bevonuljon a történelembe. A fülkeforradalmi rendszer új csodafegyvere, hogy egy politikai demonstráción a helyszínen kiragasztott két darab A4-es papír miatt fejenként 25 ezer forintos bírságot kell kiszabni. A vétség: „szemetelés”. Majd megtanulják az izgága ellenzékiek, hogy nem lehet csak úgy büntetlenül kiragasztgatni a nácik gyülekezőhelyén a párizsi békeszerződés 4. cikkelyét!

Ha erre valakinek a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és ezekkel összefüggésben a strasbourgi bíróság jutna eszébe, annak elég meghallgatnia Kövér László – feltehetően a „klasszikusok” közé jelölhető – kijelentését:

„... nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban... Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül... úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon.”

Joggal feltételezhető, hogy történelmünk mai, sötét korszakának urairól igen sommás lesz a vélemény. Talán egy szóban is kifejezhető.

A szerző a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.