A bankok és Matolcsy

A következő két hétben nem pössent bele a homokozóba a rossz gyerek, ha valaki megírja helyette a matekleckét.

Ez egyenlő azzal, hogy Matolcsy megállapodott a magyarországi bankokkal, miszerint egy ideig nem hoz a hitelezési rendszert érintő új szabályozást, cserébe a bankok maguk dolgoznak ki javaslatcsomagot a lakossági devizahitelezés problémáinak megoldására. A képlet sokak számára ilyen egyszerű.

Én újabb ismeretlennel bonyolítanám: mi a jó a bankoknak ebben? Sok rosszat elmondtunk már a nemzet gazdasági miniszteréről, fordítsuk hát a figyelmünket inkább arra, miért éri meg a bankoknak megállapodni Matolcsyval. (Azon túl, hogy jelenleg – és feltehetően legalább a következő parlamenti választásig – ő tartja a kezében a gazdaságirányítás kormányrúdját.) Azért, mert különben egy petákot nem fognak keresni.

Ahogy a dolgaink állnak, jövőre nem az inflációs veszéllyel járó, erőnkön felüli növekedés megfékezése lesz a kormány feladata. Azon kell inkább iparkodnia, hogy minimális mértékű gazdasági bővülést ki tudjon sajtolni a vállalkozásokból. A költségvetés, állítsanak róla bármit is a Kövér házelnök úrtól jobbra ülő képviselők, erre alkalmatlan: akkorát szorítanak az adóprésen, ami az elrugaszkodást legfeljebb a feketegazdaság felé teszi lehetővé.

Ez kifejezetten jól jön a magyarok ellen köztudottan ármánykodó le-, fel- meg oldaltminősítőknek, és mindenféle belepofázóknak külhonban, akik szerint gazdaságunk csak jó esetben ússza meg enyhe recesszióval a következő évet. Károgásuk bejárja Európát, a varjak csapatát pedig az identitás nélküli Pénztőkés irányítja, amint azt szinte naponta tudtunkra adja a kormánypárti sajtó.

Csakhogy a bankok pénzt akarnak keresni. Mint a kőműves meg a pék. Nekik odaadjuk a pénzt, ami jár, a borravalót is, a bankhitel kamatán viszont háborgunk – főleg amikor beüt a válság. Pedig a bank sincs meg pénz nélkül, és abból jövőre sem lesz sokban részük. Az ágazatot sújtó elvonásokon túl a költségvetési megszorítások miatt is ritkásan fognak koppanni a forintok a széfekben.

A gazdaság nem működik hitel nélkül. Uzsorahitel nélkül tud, méltányosan árazott kölcsön nélkül nem. A magyar hitelpiac pedig olyan kiszáradt állapotba kerül, hogy az igényeket csak bajosan lesz képes kielégíteni. A bankárok tisztában vannak vele, hogy ez az állapot nem tartható fenn évekig. Sem a piac, sem a személyes egzisztenciájuk szempontjából: az anyabank előbb-utóbb elvonja innen a forrásokat, hogy jövedelmezőbb terepen fektessen be. Ez pedig nem marad személyes konzekvenciák nélkül.

Talán ez is egy magyarázat arra, miért fogadták el a tárgyalópartner szerepét Matolcsy asztalánál. Eddig hírvivők útján értesültek az újabb sarcokról. Most azonban új szituáció van: Matolcsy esdekel a segítségükért, és a költségvetés ismeretében a bankok felismerhették, érdekük, hogy tegyenek valamit, különben végleg elveszik a növekedési potenciál a gazdaságból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.