Amint azt a kortárs képzőművészet szerelmesei bizonyára nagy örömmel nyugtázták, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott újabb festményeket rendelt önkéntes művészektől az elmúlt százötven év legfontosabb történelmi eseményeit megörökítendő. 

Ennek jegyében Benczúr, Munkácsy és a millennium nyomán végre vászonra kerül a 2006-os őszi rendőrterror, de javában készül már a mű „az idén elfogadott új alkotmány megszületésének pillanatáról” is. Nem szívesen avatkozunk bele művészeti kérdésekbe, de meg kell jegyeznünk, hogy bármennyire történelmi pillanat volt is az új alkotmány elfogadása, attól képzőművészeti szempontból még nem állt meg az élet, sőt csak most gyorsult fel igazán, kvázi ecsetért kiáltva.

Hogy mást ne mondjunk, a napokban ítélte a bíróság egy év felfüggesztett börtönre azt a pásztói férfit, aki még tavaly ősszel ittas állapotban betelefonált a Hír TV-be, és „fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását”. Ami hagyján, de az első telefonálás után megismételte a tettét, azaz még egyszer felhívta a Hír TV-t, ahol a szerkesztő megint beadta adásba, így a gyanútlan hallgatóság kétszer hallhatta, hogy az ő miniszterelnökét le akarják váltani, ráadásul a kifinomult ízlésétől igen idegen, ordenáré stílusban. A bíróság szerint „a vádlott ezzel elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét”.

Az nem lehet képzőművészeti szempontból vita tárgya, hogy a nemzeti televízióba betelefonáló ittas férfi a maga bolsevista trágárságával van annyira festhető, mint mondjuk Schmitt Pál rektális közeledése alkotmány-aláírás apropóján a miniszterelnökhöz. Jogi szempontból már képlékenyebb a helyzet. Terrorközeli helyzetről lévén szó, kifejezetten enyhe az ítélet; az ilyen elkövetők holnap aztán egyenesen azt skandálják az utcán, hogy „Orbánt a Dunába, a többit meg utána!”, majd akasztani akarnak, de minimum a miniszterelnök háza elé vonulni, kocsikat borogatni, hidat eltorlaszolni, a végén pedig elfoglalni a Hír TV-t, és felgyújtani.

De nem ez a baj. Hanem hogy ez az egyébiránt büntetlen előéletű, családfenntartó, 33 éves férfi a következőket adta elő a bíróságon: „el volt keseredve, berúgott, nem emlékszik arra, hogy mit mondott, arra sem, hogy hányszor telefonált, és nem tudja, honnan jutott eszébe ilyen hülyeség”. Nem volt még szerencsénk terrorista tárgyalásán részt venni, így csak gyanítjuk, hogy ennyire veszélyes, körmönfont és mindenre kész terrorista nem volt még a világon; ha ezt a tálib Maulvi Fazlullah megtudná, azonnal visszaadná az ipart. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a honi terrorelhárító egységek hol egy engedéllyel rendelkező, fegyvergyűjtő nyugdíjast, hol egy filmraktárat támadnak le terrorcselekmény gyanújával, az ország első számú terroristájának pedig egyenesen a volt miniszterelnök van elkönyvelve, akkor ugyan nem kell félteni a közszolgálati képzőművészeket, mert évtizedekre megvan a festenivalójuk, de országimázsilag most már terrorfronton is rajtunk röhög a világ.

Ami viszont a történelmi távlatokat illeti, a Medgyessy-kormány idején egy Loppert Dániel nevű fiatalember ugyanazt a terrorcselekményt követte el, mint a pásztói férfi, csak ő a nyílt utcán, a miniszterelnök közvetlen közelében, mire fel azonnal szabadságharcos hőssé vált, és állást kapott a pártirodán. A dolgok egyre inkább úgy állnak, hogy fordulni fog a kocka, és a pásztói férfival egy csapásra mi is mindannyian hőssé válhatunk. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy őrizzük meg komolyságunkat, és soha ne valljuk be, hogy be voltunk rúgva.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa