Isten a mailcímben

Tartós vita után lemondott a fertődi képviselő-testület azért, hogy új választások során megszabaduljon a polgármesterétől. Sok mindent szemére vetettek az elöljárónak, és alkalmatlansága egyik bizonyítékaként az e-mail címét is felemlegették.

A három és fél ezres kisváros első embere ugyanis valaha az ur-isten@ freemail.hu címen is fogadott elektronikus leveleket. Ellenfelei szerint ez megengedhetetlen. Ha jól értelmezem a kifogásokat, nem elsősorban isten nevének hiábavaló szájravétele – pontosabban megímélesítése – a gond, hanem a mindenhatóságával való szimbolikus azonosulás. Hogyan is jön a polgármester ahhoz, hogy úristennek képzelje magát.

A polgármester viszont azt mondta: nem jön hozzá sehogy. Egyszerűen arról van szó, hogy sok e-mail címe van, és a nagyon hosszú ideje nem használt „úristeneset” a haverjainak tartotta fönn, mindenekelőtt a viccelődésre.

Rossz vicc lett belőle, vagy jó ürügy.

A politikusok által agyonidézett – és igen kevesek által betartott – tételmondatból is tudható, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ennek analógiájára megkockáztatható: nem elég, ha nem képzeli istennek magát az ember, istenetlennek is kell látszani. Természetesen nem a hit tekintetében. (Képzeljük el, mi volna akkor, ha valaki ma Magyarországon közéleti szereplőként – ne adj isten – ateista@freemail.hu címmel nyitna e-mail fiókot?)

A magyar néplélek szereti isteníteni kiválasztottjait, és most ne gondoljunk a politikára. Az egyik kereskedelmi rádiócsatorna reggeli műsorvezetői például büszkén olvassák fel, ha a nekik szóló SMS-ekben „isteneknek” szólítják őket. Igaz, legjobb tudomásunk szerint ők nem akarnak Fertődön polgármesterek lenni.

Az öt független és egy fideszes tagból álló fertődi képviselő-testület tehát fölöttébb érzékeny arra, hogy első embere ne képzelje magát mindenhatónak. Ez bizonyára helyes is. Talán ezért is történt, hogy a megválasztásuk utáni első közgyűlésen, még mielőtt a polgármester bármi érdemit cselekedhetett volna – bizonyíthatta volna alkalmasságát vagy alkalmatlanságát – biztos, ami biztos alapon azonnal megfosztották jogkörének jelentős részétől, amit aztán maguk gyakoroltak. Úgy, ahogy tette ezt Esztergomban az ottani testület is, igaz, teljesen más előzmények után, és némileg más országos és helyi politikai koordináták között.

A képviselő-testület Fertődön – Eszterházán – nem olyan elegánsan távozik, mint Haydn Búcsú szimfóniáját előadva a herceg zenészei.

Januárban, a választások után kiderül: ki tér vissza közülük, s lesznek-e utána a kisvárosban „Eszterházi vigasságok”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.