Minden ígéretét megszegte, és minden csodatévő kísérlete csődöt mondott. Pedig semmi sem érthetőbb, mint hogy Matolcsyban bízott egyedül, az összes jobboldali hozzáértő ellenében, hiszen csakis Matolcsy ígért csodát egy nyilvánvalóan lehetetlen helyzetben. Most már vége, és most már késő a bánat. Eljátszotta a hitelét külföldön és belföldön egyaránt.

Még nem mindenki tudja ezt, még nem mindenki érzi a bőrén az eddigi politika következményeit, de mindez már csak egy időzített bomba. Nem tudjuk, pontosan mikor, de az bizonyos, hogy előbb-utóbb robbanni fog. Ha van valaki, aki ezzel tökéletesen tisztában van, az éppen ő maga: Orbán Viktor. Rémálmaiban már hallja a számon kérő hangot: másodszor lettél miniszterelnök, fiam, és megint elkúrtad?

Orbánnak már nincs több esélye, tehát nem szabad veszítenie. Semmiképp, semmilyen áron. Mostantól tehát – kénytelen-kelletlen – végjátékot játszik, gyaloghátrányban. Nincs más lehetősége: mindent el kell követnie, ha kell, az ördöggel is szövetkeznie, hogy megfordítsa a vesztett állást, de legalábbis kijátssza az időt, bízva a döntetlenben.

Borzalmas húzásokra kell számítanunk – sok-sok Csurkaszínházra –, amelyekre föl kell készülnünk, és meg kell keményítenünk a lelkünket. Hiszen valójában mi – a mindig létező civil társadalom – vagyunk a másik fél, aki óvatosan húzogatja megmaradt gyalogjait, még ha olykor nehéz is ezt elhinnünk magunkról.

A szerző közíró