Egy világ találgatja, vajon mi lehetett a szándéka Jeórjiosz Papandreunak, amikor a hét elején bejelentette, hogy népszavazásra bocsátja a csőd elkerüléséhez nélkülözhetetlen újabb hitel feltételéül szabott megszorítócsomagot. Ennek ugyanis semmi jele nem volt korábban, úgy tűnt, a görög kormány nem gördít akadályt a nagy nehezen megszületett egyezség elé. Nem is nagyon lehet indokot találni arra, mi okból tennék kockára az életüket mentő hitelt.

Hétfő estére valami megváltozott. A görög miniszterelnöknek nemcsak az eurózónát, de saját kormányát – például pénzügyminiszterét – is sikerült meglepnie a bejelentéssel. Ennek alapján a kormányfő előkészítetlen magánakciójáról lehetne beszélni, amit motiválhatott a személyes felelősségtől való félelem. A görögök már torkig vannak a csomagokkal, az utcai zavargások szinte mindennapos folklórelemmé váltak Athénban – ebben a feszült helyzetben Papandreu okkal gondolhatja azt, hogy politikai karrierje végét jelentené egy újabb megszorítás elfogadása.

Kedd estére aztán sikerült egységbe tömörítenie a kormánya tag jait, akik a híradások szerint kiálltak a népszavazás mellett. Tekintve hogy azon a napon Papandreu távozása is a lehetségesnek tartott forgatókönyvek közé tartozott – a kormánypárt soraiból is kapott felszólítást a népszavazási ötlet átgondolására –, a kormánytagok bizalmának elnyeréséhez meggyőző érvekkel kellett előállnia a miniszterelnöknek.

Kétféle beszédet intézhetett a miniszterekhez, mindkettő a politikai taktika világába kalauzolta a hallgatóságot. Vagy azt sikerült elfogadtatnia velük, hogy egy népszavazási fenyegetéssel talán újabb engedményeket sikerül kicsikarni az eurózóna vezetőiből, akik rettegnek attól, hogy elbukik a mentőprogram, mert akkor újabb európai dominók dőlnek el. Vagy azt sikerült megértetnie velük, hogy muszáj népszavazással megerősíteni a programot, máskülönben nem tudják végrehajtani, akkora lesz az ellenállás.

Elő lehet úgy is készíteni azt a népszavazást, hogy a görögöknek ne legyenek kétségeik, mi a helyes válasz. Ha világos lesz előttük, mit kockáztatnak egy elutasítással, talán megfordul a közhangulat. De ott van a talán. Pont a szavazás kétséges kimenetele miatt izzadtak le az euróövezeti nagyhatalmak vezetői a hír hallatán. Papandreu sokat kockáztat, de valószínűleg még sokkal többet nem nyerhet, mint ha auto matikusan elfogadta volna az újabb, 130 milliárd eurós hitel feltételeit. Az euróövezetben manapság nem osztják bőkezűen az engedményeket,mert akkor a többiek is sorba állnak.Márpedig jelentkezőből van épp elég: olaszok, spanyolok, portugálok.

Azok tábora is gyarapodik, akik adják a pénzt, de cserébe most már kérnek is: áttekinthető, korrupciómentes államot, a lehetőségekhez, nem a vágyakhoz igazított szociális rendszert. Egyre hangosabb a morgás: minek adjunk oda, ahol azt nem becsülik. Egyszer elfogy az ő türelmük is, mint a görögöké. Az a pillanat nem csak Papandreu politikai karrierjének a végét jelentené.