A tervező elme régi vágya valósulhat meg hamarosan minden jel szerint: a Nemzetgazdasági Minisztérium kebelén belül létrejöhet a jövőkutató tervhivatal.

Ki tagadhatná, hogy tervezésre szükség van, ki tagadhatná épp olyan időkben, amikor a honpolgár mind erősebb meggyőződése: ez a kormány még a mával sincs tisztában, nemhogy a holnappal vagy a holnaputánnal. Ezért azt mondjuk, félre az okvetetlenkedőkkel, azokkal, akik sajnálják rá az évi egymilliárd-kétszázmillió forintot. Azt harsogjuk egységben a világba: ennyit csak ki lehet gazdálkodni a növekvő adókból, ennyit csak nem sajnálunk arra, hogy megtudjuk végre, mi a jövőterve a kabinetnek, amit a kormányfő negyven évre előre gondol el!

Az új hivatalban – állítólag –a karcsúsított állam jegyében százan kapnak majd munkát, ami szintén a kabinet bölcsességét dicséri. Ha már az ország gazdasága egy helyben toporog, ha már Európa sereghajtói közé kerültünk, legalább maga a kormány és gazdasági vezérelméje teremtsen némi fellendülést hozó munkahelyeket. Gyártja hát majd hamarosan a Nemzeti (ma itt minden nemzeti, ha kell, ha nem, bár: mi más lehetne?) Stratégiai és Tervezési Hivatal a jövőképeket. Rajzolja a hosszú távú iparági fejlesztési irányokat. A nemzetstratégiát. Legyen mit követve nagyot álmodnia a magyarnak, lassan Európa legcsóróbbjának.

Amúgy azt javasolnánk a kabinetnek, inkább Matolcsy régi intézetét keltse életre.

A növekedéskutatót. (A szerk.)