Kedves Zsolt!

Magyar vagyok, nem lakáj. Akkor sem az voltam, amikor hosszan hívtál, és találkoztunk is, még a 2006-os választások előtt.

Magyar ugarnak minősíted, ha az ország – most épp egy intézménye –kiáll a maga igazáért? (Népszabadság, 2001. október 26., Hamar Zsolt: El a kezekkel Christoph von Dohnányitól!) Ettől nem terem itt már csak fű? Vagy gyom? Szerintem éppen a kushadás, a másodrendűség szemlesütött vállalása visz a lenézett ugarállapothoz.

Ha Christoph von Dohnányi, a kiváló karmester nem azért mond le az Operában előadást, mert az Új Színház így vált igazgatót, ahogy, hanem, mondjuk, mert Sas József színházat kapott, hidd el, azon is megütköznék. A politikának nincs helye a mi falaink között se pró, se kontra. Dohnányi eközben minket büntet olyasmiért, amelyhez nyilvánvalóan semmi közünk sincs. Neked viszont van: szeretnélek megkérdezni mint magyar adófizető állampolgárt: a Te pénzedből kártalanítsuk-e a jegyüket-bérletüket e lemondás okán visszaváltókat? És a műsorváltozás miatt pórul járt művészeket? A Ház énekkarát, amelyet csak rendkívüli munkavégzéssel tudtunk a megváltozott helyzetben kirendelni? A közpénzekkel való helyes bánásmódba ez Neked belefér? Nekem nem – és én lennék a lakáj? Én szolgálom-e elvtelenül valakinek az érdekeit? Döntse el az Olvasó. És mihez visz mindez? Fel merjünk-e kérni bárkit bármire, vagy attól rettegjünk, hogy bármire hivatkozva úgyis kénye-kedve szerint felmossa velünk az Operaház parkettjét? És rettegjen-e Berlin három operaháza, hogy újnáci jelenségek miatt lemondják ottani kitűzéseiket karmesterek? És rettegjen-e a Bolsoj vagy a Kirov, mert orosz kommunista sejtek miatt mégsem utaznak oda híres művészek? Ugye, mily kevéssé valószínű ez? Az ugaron viszont megtehető – és még taps is jár hozzá, sőt a megértés kikövetelése.

Még hogy pert fontolgat az Operaház! – írod. Ne nézz le minket Te se, Zsolt. Igen, a nagy Dohnányit – akinek még nagyobb nagyapját anno rút igaz ságtalanságban bélyegezték fasisztának! – perbe fogjuk, mert minden döntésünkkel felelősség is jár. Ő sem lehet kivétel, aláírt szerződése volt velünk.

Kettőnk közül valaki az ugarlét ellen küzd. Ha Christoph von Dohnányinak most hálalevelet küldesz, nem Te vagy az. Gyere haza, Zsolt, és nézz körül.

Művészeted iránti nagyrabecsüléssel