Működik az együtt-nem-működés
Tudjuk, amit a kormány – Orbán Viktor – jóváhagyott, azt visszavonni nem lehet. Még módosítani sem. Tudjuk, a vasfegyelemmel kézben tartott parlamenti fideszes had a törvénytervezetet annak elolvasása nélkül megszavazza. Erre az eljárásra láttunk már példát. És egyébként is. Az alig érzékelhető Kereszténydemokrata Néppárt számára ez, az oktatás az egyetlen terep, ahol megjelenik, és szemmel láthatóan ragaszkodnak (rém)álmukhoz.
Hoffmann Rózsának – és pártjának – már az is komoly presztízsveszteség volt, hogy tervezetét a kormány – Orbán Viktor – többször „visszatapsolta”. Ha most azt mondanák, kezdjük elölről, azt mosolyogva még Hoffmann Rózsa sem tudná tudomásul venni. Talán még a „pártszövetség” jövőjét is érintené a kormány – Orbán Viktor – nemje.
A kormány döntésének időzítésével van egy kis probléma.
Hoffmann Rózsa államtitkár asszony a dokumentum közzététele alkalmával kérte a szakmai szervezeteket, szakszervezeteket, szülőszervezeteket, diákszervezeteket, mindenkit, aki érintett és érdekelt a törvény kapcsán, hogy október 25-ig véleményezze a tervet, és véleményét az államtitkárságra küldje meg.
Gondoltuk sokan, majd elolvassák, értékelik és mondanak valamit. Egy frászt! Naiv lúzerek vagyunk, mindahányan. Kérem, figyeljék a dátumokat. A kormány aznap tárgyalta a tervezetet, amikor még azok, akik számára fontos volt a véleményalkotás, élhettek véleményezési jogukkal. Ismerjük a kormány működését. Legalábbis azt tudjuk, csak olyan előterjesztés kerülhet a kormány elé, amit a minisztériumok államtitkári szinten egyeztettek, és a kormány elé terjesztést jóváhagyták. A köznevelési törvény „társadalmi vitája” még tartott tehát, amikor a miniszteriális vezetők bólintottak, amikor a kormány azt mondta, rendben.
Ennyit a nemzeti együttműködésről, mások véleményének fontosságáról.
A törvény – szándékosan nem tervezetet mondtam –, tehát a törvény tartalmáról egy szót sem szóltam. Aki elolvasta a szöveget, aki átlátja az összefüggéseket, aki felismeri a következményeket, azt mondja, ilyen nincs.
De látjuk, van.
E törvény mellett egyetlen érv sorakoztatható fel: akarják. És az akaratnak nem állhat semmi útjába. Nem baj, hogy nagyon kicsi, az sem baj, hogy nagyon savanyú. Ez magyar narancs.
Nem lehet tudni, hogy a Fidesz –Orbán Viktor –mit akar. A pedagógiailag, pénzügyileg, foglalkozáspolitikai konzekvenciái miatt végrehajthatatlan, megvalósíthatatlan törvény elfogadása után mutat majd Hoffmann Rózsára és a KDNP-re, lám ennyit értek, mehettek a törvénnyel együtt a levesbe, vagy a keménykezű zsoldost, Lázár Jánost miniszternek kinevezve kegyetlenül – ha bele is döglünk mind – „végrehajtják” a törvényt. Ennek a forgatókönyvnek van nagyobb valószínűsége.
A kormány, Hoffmann Rózsával a frontvonalban – igaz, hogy Orbán Viktor és magyar hangja mellett csak halovány foltként – szervezi az ellenállást. Mindent elsöprő akarnoksága, a valóságot meghamisító, farizeus kommunikációja, pedagógia-, gyerek- és pedagógusellenes törvénye egységbe kovácsolja a megfélemlített pedagógustársadalmat. Még nem hallatszik a mély moraja, de a diákok, a netgeneráció gyakorlatát megtanulva már épül a kapcsolati háló, a köznevelési intézmények tanári szobáinak sarkaiban, az ebédlők asztalánál egyre gyakrabban néznek kérdőn az emberek egymásra. Ezt akartuk, ezt akarjuk?
A válasz is formálódik.
A szerző pedagógus
