Lengyel László: Az ellenállás kultúrája
Egy intézményeit vesztett társadalom, amely nincs hozzászokva a demokratikus önvédelemhez, 2011 tavaszán és őszén megmutatta képességeit. Az utcai mozgalmak teljesítették, amit program nélkül teljesíteni lehet. A kérdéseket föltették, a válaszokat nem az utcán kell megadni. A szakszervezetek bizonyították, hogy léteznek, képesek az országos és egységes cselekvésre.
Az egyetemisták, akik 1995 óta meg se moccantak, most Pécstől Miskolcig, Szegedtől Budapestig készek voltak a megmozdulásra. Végül, de nem utolsósorban a Facebook-közösség március 15-e után október 23-án is megmutatta, hogy a legnagyobb tüntetést képes öszszehívni általános demokratikus célok érdekében. Az utca nem a kormányé. Az utca nem a Fideszé. Az utca nem Orbán Viktoré. De az utca nem is a Jobbiké, és nem Vonáé. Az utca a szabadelvű baloldalé. Ennél többet, itt és most, nem lehetett várni. Létezik demokratikus ellenállás, ebből lehet majd demokratikus ellenzék.
Budapesten és a nagyvárosokban feléledt az ellenállás hite, megteremtődött a kultúrája. Nincs törés-zúzás, gyújtogatás, kordonbontás. Nincs hivatásos politikai hazudozás. Nincs baloldali csőcselék. Civil egyszerűség és célszerűség. Ma azt mondja: tiéd a hatalom bunkere, miénk a tiltakozás köztere. Holnap azt mondhatja: tiéd a hatalom üressége, miénk az alternatíva teljessége. Kedves hatalom, mondj valamit, ami nekünk, az országnak jobb, és nem neked! Drága hatalom bácsi, mit tettél értünk és nem magadért? A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma.
A Facebook-közösség, a D-Day, a hallgatói éhségsztrájk mind-mind olyan közösségi színpadok, ahol szerzők, hivatásos előadók és előre megírt szövegek nélkül adnak elő darabokat. A közönség résztvevő. Maga is írja, rendezi, játssza a darabokat. A kilencvenes évek Chartájának, alkotmányvédő mozgalmának voltak hivatásos szerzői, rendezői – az akkori ellenzéki pártok – és professzionális előadói, véleményformáló értelmiségiek. A tüntetők közönségként tették a dolgukat, vonultak, amerre mondták, tapsoltak vagy fütyültek.
A 2006 őszétől 2008 őszéig tartó tüntetéseknek, utcai összeütközéseknek, kordonbontásoknak, karneváli szociális népszavazásoknak volt szerzője és rendezője – Orbán Viktor –, volt hivatásos szereplője: Orbán Viktor, és voltak aktív résztvevői a csőcseléktől a középosztályos polgárokig. Az orbáni ellenállási kultúra, mi több, ellenkultúra karaktergyilkos gyűlöletkultúra. Miként Dosztojevszkij mondaná: „Esztendőkig melengettem magamban a passzív gyűlöletet, a föld alatti dühödt bosszúvágyat. A bűn a küszöbön állt.” Orbán és a Fidesz kiengedte a föld alól a bosszúvágyat, szabaddá vált az aktív gyűlölet. De amilyen az ellenállási, olyan a kormányzási kultúrád. A sértett gyűlölet- és bosszúkultúra a hatalom hidegvérű kegyetlenségével lemészárolja azokat is, akik maguk élesztették.
A jobboldali közvéleményben ezért van óriási csend. Látják, hogy az általuk megszült hatalom könyörtelenül átgázol mindenkin. És látják, hogy a gyűlölet és bosszú se a középosztálynak, se a hozzájuk csatlakozó lecsúszottaknak nem hoz semmit. Látják, hogy a külvilág nem igazította idejét Orbán órájához. A jobboldali belvilág elvesztette az óráját és az időérzékét. Le het-e és meddig lehet a mindennapokban orbáni új nyelven beszélni? Hinni az új magyar csodákban? Szólhat-e Hoffmann Rózsa orbáni mondataival egymáshoz igazgató és tanári kar, tanár és diák? Elbeszélhető-e értelmesen az adórendszer, a Matol csygazdaságpolitika két közgazdász között? Ezért harcoltunk? Ezért mentünk az utkit, hogy jöjjön velünk a szociális népszavazásra? Ezért követeltünk igaz és őszinte szavakat? Marad a félelem, a feljelentés, a hallgatás nyelve. Olvassák újra a Háború és béke moszkvai jeleneteit. Napóleoné az égő Moszkva. Hatszázezer katonája van, nincs ellenfele. Azt ölnekmeg, azt kínoznak meg, akit akarnak. De a várakozás iszonyú csendje után a csapatok elindulnak visszafelé az orosz őszben. Mennek és mennek a Berezina felé. Elsuhan mellettük Napóleon szánja. Nem néz ki a katonákra. Nincs csata. Nincs ellenállás. A had megfagy.
Az Orbántól visszaszerzett utcán még nem dőlt el, hogy egy másik, ellentétes gyűlölet- és bosszúkultúra burjánzik-e ki, vagy megbékélési és együttműködési szeretetkultúra. Visszajövünk, és bosszút állunk! Felelni fogtok! Jön még kutyára dér! Leszmég nekünk rendőrünk, ügyészünk és bíránk, hogy titeket elkapjon és elítéljen! Mindent vissza! A francia baloldal 2007 és 2010 között a Sarkozy elleni gyűlöletkultúrára épített. Nem jutott semmire. Csak akkor éledt fel igazán a társadalom, amikor 2011-ben a baloldal megszólította, demokratikus versengést rendezett egymás között, és megmutatta, hogy lehet együttműködni egymással és a társadalommal.
A magyar ellenállás kultúrája nem lehet Orbán elleni gyűlöletkultúra. Nem lehet vezérelvű ellenkultúra, a gonosz Orbánnal szemben egy jó vezért állítunk kultúrája. A résztvevő közönség az utcáról haza és a munkahelyére megy. A gyűlölet csak gyűlöletet szülhet otthon és amunkahelyeken. A szerepek szerzőket keresnek. Kulka János- és Csákányi Eszter-, Spiró Györgyés Závada Pál-szintű szerzőket. De ne beszéljünk rébuszokban: helyzetleírásokra és programokra van szükség. Az ellenállási kultúra gyakorlatias és temperált formáira. Szakmai és munkahelyi összefogásokra. És a hivatásosok nevelésére. Ki neveli a nevelőket? A nevelők demokratikus közössége és a társadalom.
Ehhez a véleményformálóknak ki kell kászálódniuk mániás depressziójukból. Hol prédikálunk, mániákusan hisztériázunk, hol keserűen a fal felé fordulunk. Hol az apokalipszis lovasainak dobogására figyelmeztetünk, hol örömhírre. Se ezt, se azt nem várják tőlünk. Végig kell gondolnunk, mit tettünk jól, s mit rosszul az elmúlt esztendőkben. Magunkba kell néznünk, hogy az évtizedes magyar elkanyarodást, tévútra kerülést miért nem vettük észre, miért nem jeleztük, ne adj’ isten, mivel szolgáltuk. A mozgalmak akár akarják, akár nem, szerzőket fognak keresni. Hozzáértőket. Válságkezelőket. Intézményépítőket. Párbeszédképeseket. A hatalom új nyelvével szemben a civil új nyelv teremtőit.
Az ellenzék semmit nem nyert a közhangulat változásából. Az ellenzéki pártok nem demokratikus alternatívák. Érzi ezt a bizonytalanul keresgélő választó múltjuk és jelenük alapján. Mindhárom ellenzéki pártot megfertőzte az Orbán-betegség: vezérelvű pártok. Az MSZP-t, az LMP-t és a Jobbikot mini-Orbánok kormányozzák, vezérelvű módon. Az új Gyurcsány-pártot az MSZP-t 2004 óta vezérelvűséggel és Fidesz-utánzással tönkretevő Gyurcsány kormányozza. Nem lesz itt addig demokratikus ellenzék, amíg nem alakul ki valódi demokrácia a pártokon belül, amíg nincs program, politikai és szakmai hitelesség alapján versengés a pártokon belül.
A szocialisták nagy tehertételtől szabadultak Gyurcsányék távozásával. Nem kell ragaszkodniuk a vezérelvhez. Ma tábor nélküli, senkinek se kellő vezérek. Kérdés, hogy holnap tudnak-e szolgálni. Felülvizsgálhatják a 2001. utáni úttévesztést.Ha képesek lesznek tisztújító kongresszusukon új arcokat találni, elvi alapokon, megosztani munkát és hatalmat, szétválasztani a pártelnöki, frakcióvezetői és miniszterelnök-jelölti tisztséget, ha képesek lesznek szervezeteiket, anyagi forrásaikat a köz, az ellenzékiség javára megnyitni, ha egyszerre tudnak ellenzéki és kormányképes programot összehozni, s végre az országgal foglalkozni, és nem magukkal, akkor… 2012-ben ki fog pirulni Európa. A franciák és a németek balra tartanak. Egy év múlva mások és másként fognak válságot kezelni és válság utáni rendszert építeni. A francia szocialisták megmutatták, hogyan lehetséges megmozgatni egy társadalmat demokratikus előválasztással. A baloldal és a balközép versengéséből ott a balközép került ki győztesen. Nem fölülről, nem parancsra, hanem társadalmi párbeszéd keretében.
Bizonyosan lesznek új pártok, új arcok. Csak ne siessünk. Semmi okunk a türelmetlenségre. Orbán Viktor fizikai erővel tartott össze egy vegyileg lebomlott társadalmat. De a társadalmi bomlás nem állt meg. S a következő menetben kémiailag kell újraépíteni a társadalmat. Orbán lebontotta a jogállamot. Két és fél évünk van rá, hogy végiggondoljuk, hogyan állítjuk helyre, más, új formában. Orbán a gazdaságot egy nullanövekedési, fenntarthatatlan pályára vitte. 2014-ig ki kell eszelnünk, hogyan indítjuk be a növekedést egy perifériára tolt, 6-7 év óta nem növekvő gazdaságban.
„Ezt érzem, és ezt írom, / Tökéletesen tudatában vagyok, de anélkül, hogy látnám, / Hajnali öt óra van, / És hogy a nap, amely még nem mutatta a fejét, / A horizont fala fölött, / Látszik már így is az ujja hegye / Megkapaszkodva a fal tetejében / Az alacsony hegyekkel teli horizonton.” –írta Fernando Pessoa. Hajnalodik.
