Előrebocsátom, hogy az ország legnagyobb részében nyoma sincs annak a „háborús állapotnak”, amit Athén belvárosából a Syntagma térről közvetítenek a tévék a nagyvilágnak.

A görög parlament épülete előtt pár száz bajkeverő csinálja a cirkuszt, s a rendszer tehetetlenségét mutatja, hogy a rendőrség, noha sejti, kikről van szó, nem képes összeszedni őket. Közben a két nagy archaikus szakszervezet – a Görög Munkások Általános Szövetsége (GSEE) és a Közalkalmazottak Szövetsége (ADEDY) – szítja a sztrájkokat, az ország lakosságának döntő többsége pedig fel van háborodva emiatt, de a kormány egyelőre nem mer szembeszállni a szakszervezetekkel. Nem csoda, a 2009-es választásokat a Jeórjoisz Papandreu vezette baloldali PASZOK csak a szakszervezetek jelentős támogatásával nyerhette meg. Ekkor megállapodtak, hogy a szakszervezetek minimális, „szelepkiengedő” tiltakozások mellett támogatni fogják a tervezett megszorító intézkedéseket (fizetések befagyasztása, a 13. és 14. [!] havi fizetések megvonása, két évvel megemelt nyugdíjkorhatár), az államnak viszont garantálnia kell a munkahelyek biztonságát.

Most pedig a kormány újabb megszorító lépésekkel próbálkozik. A múlt héten megszavazták a „hajnyírás” csomagot, mely a görög államkötvények leértékelését jelenti. Ez azokat a görög bankokat sújtja keményen, amelyeket eddig köteleztek a görög államkötvények vásárlására.

A lakosságot is új csatára hívták a nemzeti adóelkerülési játszmában. Az új válságadót az ingatlantulajdonosokra vetik ki, gyakorlatilag azonnali hatállyal. Mivel az adómorál olyan, amilyen, a villanyszámlába építik be ezt az új tételt, és aki nem fizet, annál kikapcsolják az áramot. Nem kis összegekről van szó. A jobb környéken található házakra simán kivethetnek 6-10 ezer eurós adót is. Persze, tartja a közvélemény, akinek olyan háza van, ki is tudja fizetni. Régen felhagyott már az ártatlanság vélelmével a kormány is, a köznép is.

Az is igaz persze, hogy a helyi villamos művek (a DEH) sokkal hatékonyabban szedi be a pénzeket, mint az adóhivatal. Szemléletes példa erre az úszómedencék esete, melyekre luxusadót vet(né)nek ki. Ehhez azonban be kell őket vallani. Athén tehetősebb külvárosaiban sok házhoz tartozikmedence. Az egyik ilyen környéken a bevallott úszómedencék száma 450. Egy újságíró a GoogleMapsenmegszámolt 17 ezret. A görög adóhivatal képtelen vagy nem akar medencéket számolgatni. Nemrég elfogadtak egy rendeletet, miszerint nyilvánosságra hoznák a legnagyobb adótartozással rendelkezők listáját. Aztán módosítottak: csak a parlament kapja meg a listát, de ők is csak 15 nappal azután, hogy a rajta szereplőket figyelmeztetik. Erre a logikus magyarázat csak az lehet, hogy a legtöbb parlamenti képviselő és pártvezető rajta van a listán. Legyen idejük tenni valamit... Na de mit is várhatunk egy olyan adóhivataltól, amelynek egyik épületére valaki engedély nélkül egy emeletet ráhúzott, és senki nem tette szóvá?!

Az ötvenes években hoztak itt egy törvényt, miszerint állami alkalmazottakat elbocsátani nem lehet, mivel addig az állandó politikai változások miatt folyamatosak voltak a kirúgások. A törvénnyel átestek a ló túlsó oldalára. Örök állás és nyugdíj, szinte európai színvonalú fizetésekkel, anélkül, hogy különösebben sokat kellene érte dolgozni. Egy görög ifjú álmainak netovábbja bekerülni valami jó közalkalmazotti pozícióba. Ezeket úgy igyekeznek elfoglalni, hogy a nagyobb família lehetőleg jelen legyenminden területen. Legyen valaki az adóhivatalnál, az egészségügyben, az építési hatóságoknál, a közoktatásban stb. Mindenhol legyen „meszon”, belső ember. Egyébként semmiféle ügyet nem lehet elintézni.

Az államapparátus – ettől a mentalitástól nem függetlenül – hihetetlen méretűre duzzadt. A görög munkavállalók 25-30 százaléka közalkalmazott. A társadalombiztosítás legnagyobb adósa maga az állam.Másik 25-30 százalék családi és magánvállalkozásokból él, és ők sem járnak az élen a közterhek befizetésében. (Pár évvel ezelőtt taxissztrájk volt a kötelező számlaadás bevezetése ellen.) A fennmaradó rész a legálisan alkalmazott munkaerő. Ők mindent befizetnek, abból próbálja az állam fenntartani magát. És itt érkeztünk el a szakszervezetekhez. A két nagy szakszervezet a kezdeti támogatás ellenére ma már szembeszáll a kormánnyal a tervezett közalkalmazotti létszámleépítések miatt. Közben a kisemberek, akik már tényleg sokat vesztettek, és most az állásuk is veszélyben van, egyre elkeseredettebbek, és már a szakszervezeti vezetőkben sem bíznak, hiszen ők mind a mai napig busás állami juttatásokban részesülnek.

Az erőszakoskodást azonban mindig egy anarchista csoport kezdi, melynek teljesen mindegy, miért, csak balhézni lehessen. Kedvelt fegyverük a Molotov-koktél meg a márványtömb. Ez utóbbiakat a járdákból szaggatják fel. A múlt heti tüntetéseknek volt egy halálos áldozata. De nem a rendőrök közbelépése miatt: a randalírozók és a tüntetők összecsapásában állt meg egy 53 éves férfi szíve.

A lakosság jelentős részének nagyon elege van ezekből a csetepatékból. Többnyire elfogadták, hogy szükségesek a válságintézkedések, és szeretnék látni, hogy van valamiféle remény az országuk számára. Sokan felháborítónak tartják, hogy egy erőszakos kisebbség terrorizálja különféle sztrájkakciókkal a többséget. Ki örül annak, hogy órákig kell sorban állni benzinért? Ráadásul a fűtési szezon kezdetén. (Itt jellemzően olajjal fűtenek ugyanis.)

A légiirányítók és a kikötők sztrájkjai is hatalmas károkat okoztak, hiszen lassan az ország szinte egyetlen iparága, a turizmus is csődöt jelenthet.

Ez a helyzet kizárólag az egerek és patkányok nemzetségének jó, ugyanis a sztrájk miatt több mint három hétig nem vitték el a szemetet. Pedig vannak, akik az összefogás és a takarítás hívei. De tudják, alapjaiban kellene átalakítani az országos intézményrendszert, ahhoz pedig nem lehet kormányzati ciklusokban mérni az időt. Most viszont éppen előre hozott választásokról beszélnek.