Nemcsak a biztosítás miatt, hanem mert ez a dolgok rendje.

A bejelentők meglepetésére a kiérkező rendőrök nem szöszöltek a nyomrögzítéssel, viszont annál több energiát fektettek abba, hogy a tulajdonost lebeszéljék az ujjlenyomatok vételéről. Érveik a következők voltak: ha sikerül ujjlenyomatot rögzíteni, a biztosító majd a betörőn próbálja meg behajtani a kárt, ami, ugye, nem ígér busás kártalanítást. Ha viszont hanyagolják a rögzítést, gyorsabban jutnak a biztosítás alapján nekik járó összeghez.

A cégtulajdonos és kollégái köpninyelni nem tudtak az „ajánlat” után. Felhívták a rendőrök figyelmét, hogy van elképzelésük a tettesek kilétéről. Nem ez volt ugyanis az első eset az utcában. Az is tudható, mely két-három család áll a betörések mögött. A lakók ezért riasztóláncot állítottak föl: ha valamelyikük gyanús mozgást észlel a környéken, jelenti a rendőrségnek. Az idegen autókat pedig lefényképezik. Ezt tették pár hete is, amikor egy gépjármű – amely más alkalommal is cirkált az utcában – szokatlanul sokáig parkolt a közelben, a benne ülők pedig a házat fotózták, ahova később betörtek.

A rendőr erre azt mondta, jobb, ha elfelejtik a fotókat, azok csak arra alkalmasak, hogy a betörés bejelentőit rágalmazás címén elővegyék.

Értik? Manapság a bűnöző, a bűn üldözése a bonyodalom maga, minden sokkal egyszerűbb, ha futni hagyjuk a gazembert. Nincs az a sok macera a kapitányságon, a biztosítónál. Félévente, évente ugyan akad egy kis kellemetlenség, rendet kell tenni a betörők után, de nyilván csak az akadékoskodókat zavarja ez a helyzet.

Lesújtó véleményem a bűnüldözésről mégsem ezek hallatán csírázott ki. Több mint két éve a mi lakásunkba is betörtek. A kiküldött járőr első mondata az volt, hogy ne is reménykedjek akár az elkövető, akár az értékek (laptopok, mobiltelefonok, bankkártyák) előkerülésében. A nyomozással szembeni bizalmatlanságomat növelte, hogy a helyszínen felvett jegyzőkönyvben még szerepeltek ugyan a bankkártyák, de a kapitányságon készült papírokban már nem volt nyomuk. Így viszont esély sem maradt arra, hogy a tetteseket –akikmegpróbáltak pénzt felvenni egy auto matánál – a bank által rögzített felvételek alapján beazonosítsák. Mikor ezt erélyes hangon szóvá tettem a rendőrségen, kikérték maguknak a stílust. Mást nem tettek, a nyomozást lezárták: „az elkövető ismeretlen”.

Hát itt tartunk ma. A bizalom alapja, hogy az állampolgár ne kételkedjen a rendőrök munkájában. Ha elillan ez a bizalom, akkor megjelennek a feszültség alá került vezetékek a kertekben. Más lehetőséget ugyanis nem hagy a rendszer: az áldozatokba beleivódik, hogy magukra maradtak a problémáikkal. A maguk módján majd választ is adnak rájuk. Fogat fogért.

Magyarország, lehet így téged szeretni?