Ha az a válasz, hogy igen, azzal azt állítjuk, hogy mindazok, akiknek kellett az ingyenújság, megvették volna 200 forintért is a lapot – ami képtelenség. Vagy felállítanánk ott egy ingyenes fénymásolót, ahol bárki másolhat egy ingyenpéldányt. Lopás ez? Valamilyen mértékben biztosan, pedig semmit nem vesznek el a lap jogait birtokló cégtől: ha egész nap zakatol a másoló, a kiadónak akkor is ugyanannyi nyomdai példánya marad.

Ilyen dilemmákkal kellene megküzdeni az internetes tartalomterjesztés kapcsán is. A szerzői jogi szabályozás még egy olyan korszak terméke, amikor egy-egy originálismű reprodukálása jellemzően többe került (és gyengébbminőséget adott),mint az eredeti alkotás - vagyis értelmesen lopni csak az adathordozóval együtt lehetett. Ma egy zeneszámról, egy filmről vagy egy szövegről tetszőleges mennyiségű, az eredetivel megegyező minőségű kópia készíthető, gyakorlatilag költségmentesen. A magyar jog a jogvédett tartalom magáncélú letöltését (még?) nem szankcionálja (kivéve a szoftverek licencdíj nélküli másolását), ám a terjesztést – bizonyos értelmezések szerint a fáljmegosztás is terjesztésnek minősül – már bünteti. Az amerikai törvények (és nyomukban hamarosan az európai jogszabályok is) keményebben sújtják azt, aki felrak az internetre egy zenei CD-t vagy egy szoftvert, mint aki ezt az alkotást ellopja egy üzletből. De nálunk is: ha egy letöltött zenét átküldök mailen a barátomnak, a terjesztés bűnébe estem, és börtönbe is kerülhetek. Nálunk az amatőr megosztót is leültethetik, Európában inkább csak a lopott/másolt „áru” üzletszerű terjesztőit kapcsolják le.

A jogalkotókon erős a nyomás arra, hogy a letöltést is minősítsék komoly bűncselekménnyé. De van egy másik elvárás is: e szerint nemcsak úgy általában a társadalomnak, de még a szellemi termékek előállítóinak is az az érdekük, hogy minden, ami az internetre felkerül, az egyetemes emberi kultúra részeként szabadon és ingyenesen hozzáférhetővé legyen. Jól működő üzleti modellek (!), művészi karrierek igazolják, hogy a szabad letöltés (részben mert a világhálón gerjesztett forgalom és ismertség pénzre váltható) nem a szabad rablás szinonimája.

A világ azonban látszólag a „letöltendő” modell felé halad: egyre többen ülnek börtönben olyasminek az „ellopásáért”, ami a tulajdonosnál is ott maradt. De a játszma még nem dőlt el: a következő egymilliárd internethasználó olyan országokból lép fel a hálóra, ahol semmilyen szerzői jog nemműködik – az ő felhasználói kultúrájukat nehéz lesz a könyvnyomtatás korából ránk maradt, 200 éves előírásokkal megformálni.