A „sorsunk” pedig azt jelenti, hogy hány milliárd eurót kell még sürgősen Görögországba és a többi bajba jutott uniós tagállamba pumpálni; hogy a számlát ki fizeti, és miért éppen ő. Kicsit kezdünk már kétkedni, mert minden ilyen tárgyalás után közlik, hogy sikerült megállapodni, újabb felfoghatatlan összegekkel mentik meg a csődtől a portugálokat, a görögöket vagy az íreket, és újabb, megjegyezhetetlen nevű euróalapot hoznak létre/erősítenek meg.

Aztán mindig kiderül, hogy a megmentett országok továbbcsúsznak a lejtőn, Görögországot minden eddiginél komolyabban fenyegeti a csőd. Újabb EU-tagállamokat minősítenek le, a többiek pedig komoran összesúgnak: ezeken is csak a pénzügyi mentőöv segíthet.

Európa más országai is sorra jelentik be a megszorításokat (kivéve Magyarországot, ahol ez a szó nem létezik). A kormányoknak nem is kell magyarázkodniuk, elég, ha Görögországra – esetleg Portugáliára –mutatnak: így jár, aki nem húzza meg a nadrágszíját. Ami nem teljesen igaz, mert a görögök és a portugálok is meghúzzák, csak már későn.

A megszorítások növelik a kiábrándultságot – az euroszkepticizmust – az egész kontinensen. Erre tesznek rá egy lapáttal a politikusok, akik éjjel-nappal az euróövezet válságára hivatkoznak. Egymást túllicitálva ma már az egész Európai Unió szétesésével riogatnak; ez végül is jobban hangzik, mint ha csak az eurózóna rogyadozásáról beszélnének.

De tényleg egyenlő lenne a görög vész által közvetlenül érintett, tizenhét tagú euróövezet a huszonhét tagú EU-val? A többmint ötven éve épülő kesze-kusza építmény, amelyet ma Európai Unióként ismerünk, semmi másból nem áll, mint a közös valutából? S azzal, hogy egyesek már az EU-t temetik, valójában nem azt üzenik, hogy nem tudnak mit kezdeni vele? Ezekre a kérdésekre eurómilliárdokkal már nem lehet választ adni. Ám ki fog elvont kérdésekre feleleteket hajkurászni, amikor az eurómilliárdokat is egyre nehezebb összekaparni?

A hangulat amúgy sem kedvez az európai integráció jövőjéről folytatott elmélkedésnek – a pénz körüli perlekedésmindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Klaus cseh elnök szerint a görögök csak ücsörögnek a cédrusok alatt, és isszák az ouzót; a német politikusok azt ajánlgatják nekik, hogy adjanak el néhány szigetet, és megoldódik minden gondjuk. Az európai sajtó tele van a „görögök/portugálok henyélnek, mi finanszírozzuk őket” tematikájú írásokkal.

És az EU már megint tüzet olt, s nem ér rá a földi halandókat foglalkoztató problémákkal bajlódni. Amikor népszavazásokon bukott el a kínkeservesen összetákolt európai alkotmány, az unió éveken át politikai válságban vergődött. Aztán megrázta magát: most már jöhetnek az embereket érdeklő, hétköznapi ügyek. Ekkor viszont a gazdasági válság robbant be, teendőkkel bőségesen ellátva az európai politikusokat.

Az unió pedig? Köszöni, jól van.