Nem és nem

Szijjártó Péternek nem tetszik a rendszer. A politikus az MTV Az Este című műsorában közölte: egyetért azokkal a tüntetőkkel, akiknek nem tetszik a rendszer. Éppen ezért alakítják át, erre kaptak megbízást az emberektől, mondta.

Szijjártó sokat segített az emberek azon részének, akik vasárnap a kormány ellen tüntettek. E hétfői produkcióban testet öltött ugyanis mindaz, amit a vasárnapi demonstráción szónokok sora igyekezett elmondani. A szervilizmus Usain Boltjának attrakciója, az abban megnyilvánuló gátlástalanság rezüméjét adta a demokratikus intézményrendszer kalodába zárásának, a médiatörvénynek, az egykulcsos adónak, Schmitt Pálnak, a Nem lesz tandíj! című tragikomédiának, a személyre szabott jogszabályoknak, a magánnyugdíjpénztárak kirablásának, az üveglappal fedett asztalon pihenő Orbán-alkotmánynak... A politikai artista szemérmetlen föllépése normálisan működő demokráciában legföljebb Dörner György magánszínházában kap teret, de nem a köztelevízióban. Ám a miniszterelnök szóvivője megengedheti magának e hangot. A házi nyilvánosságában nem mulatnak rajta, sőt biztatják.

A Magyar Nemzet publicistája szerint például a tüntetésen a „pőre és oktalan gyűlöletet” igyekeztek fiatalos lazaságba csomagolni a Nem tetszik a rendszer! című dallal. Egyébiránt a nóta fiatal énekesnőjének „kiadós együttlétet ajánl” a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csak piros karikával idézhető bloggerkedő főosztályvezető-helyettese a Mandiner című portálon. Nincs itt kettős mérce. A Gyurcsány-érában a jobboldali demonstrációk főként a megértés és a befogadás kultúrájában fogantak. Sőt a tisztes konzervatívok elnéző mosollyal legyintenének, ha esetleg egy „blogger”, mondjuk, egy szocialista minisztérium főosztályvezető-helyettese „kiadós együttlétet ajánlana”WittnerMáriának vagy Pitti Katalinnak. Esetleg Vikidál Gyulának. A Konzervatórium című blog szerzőjének dolgozatából azt is tudjuk: „Ti iPod-dal a fületekben rettegtek dalolva a Körúton, és aggódtok a szegényekért.” Aki nem értené: csupán a szerencsétlen hajléktalanok szegényebb rétege lehet szociálisan érzékeny, akinek Apple-masinára is jut, az hallgasson vagy öltözzön Che Guevarának, és vonuljon be gépfegyverrel a Kamaraerdőbe a totális egyenlőségért folytatott háborújának nyitányaként. Megjegyzem: nem rettegtek és nem gyűlöltek a tüntetők. (Akad, aki igen, de rajta óvatosan nevetnek.) A helyzet egyszerűbb: a rendszer nem tetszik nekik. Sokaknak. Azoknak, akik többet képzelnek az országról, mint amennyi Szijjártó Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.