Ki ellen hajrá, magyarok?
Azt írják a plakátra: „100% magyar csirke”. Még nem tudom, hogy jobb ízű-e, mint a szlovén vagy a kínai, de a reklám „hazafiúi érzelmeimre” apellál. Védegylet is volt – jut eszembe. A magyar csirke magyar feltáplálója és feldolgozója jut jövedelemhez vásárlásom által, sőt az ő adóbefizetéseikből jut majd az én nyugdíjamra is, gondolom végig az ajánlat racionális közgazdasági tartalmát. Ezek szerint szeretnem kell a „magyar csirkét”, akár ízlik, akár nem, hiszen olyan, mint Bástya elvtárs kezében ama „magyar narancs” – nota bene az „átkos” 50-es évekből – „kicsi is, zöld is, de a mienk”. Aztán elgondolkodom: biztos-ez? Azon a hosszú termelői soron, amelyen annyi technikán és annyi emberen ment keresztül vasárnapi ebédem (a magyaros „paprikás csirke” – de erről később), biztos ez a 100%? Ha Kárpátaljáról importálták a fenyőléceket, melyből a jószágok kényelmes ketrece készült? (Egye fene, Trianon előtt az a fenyőfa is magyar volt!), s ha német gyártmányú fűrésszel fűrészelték, pláne benzinmotoros fűrésszel? S honnan importálták a szöget, a dróthálót? A táp nyilván kukoricaalapú. Hoppá! Már a neve is utal nem magyar eredetére: „tengeri”. Hány generáció kell ahhoz, hogy egy kukoricacső „100% magyar” legyen? S ha az állatorvos nagyszülei netán svábok voltak, vagy csak akár szászok, hogy „rosszabbra” ne is gondoljak. S ha a baromfi-feldolgozóban ne adj’ isten szorgos kezű cigánylányok szeletelték, a – ki tudja, honnan származó – kőolajszármazékból készült műanyag fóliát bizonyára nem magyar gyártmányú, nem magyar nyersanyagból megszerkesztett gyártósor borította a konyhakész jószágra. Hogy a csirkéről ne is beszéljünk. Szóval, milyen az a „100% magyar csirke”?
Látható, félrevezető, hamis értékek lobbannak fel a jelző nyomában már ilyen egyszerű, mondhatni, ártatlan ügyekben.
Kerüljünk közelebb a drámai kérdésfeltevéshez!
A főpolgármestert azzal vette le lábáról az Új Színház igazgatói címére pályázó színművész, hogy színházában csak magyar darabokat fognak játszani. Mit is? Bornemissza Pétert indexre, kedves direktor úr, hiszen a hellén Szophoklész tragédiájából írta Magyar Elektráját, Katona Bánk bánjának is ismerjük nyugati mintáit. A Tigris és hiéna szerzője (igaz, hogy az 1848. március 15-én előadatott Nemzeti dal is az ő tollán született) meg egyenesen tót volt, bizonyos Petrovics… Nem sorolom. Nem vagyok hajlandó belemenni ebbe a méltatlan nemzeti elszámoltatásba. Hiszen írásom éppen ennek ellenében íródik!
De felháborodom, amikor a „köznevelési törvény” koncepciójában ilyesmiket olvasok (nem kívánom látni a szerzők családfáját):
„...magyar boldogulás képességére és a magyar közösség alapvető értékeire kell nevelnünk gyermekeinket.”
„Magyarország fejlődéséhez mindenkor új magyar gondolatokra és egyenes magyar beszédre van szükség.”
„A közösségi nevelés célja tehát nem más, mint megtanítani a magyar gyerekeket magyarul gondolkodni és beszélni.”
„A Magyar Közösségi (sic!) nevelésről szóló törvénynek az a tétje…”
„...alkalmassá váljon önálló magyar gondolkodásra képes emberek nevelésére, akik elkötelezettek a nemzeti közösség alapvető értékei iránt.”
Alig 30 sorban 5-6 sornyi magyarkodás. Nem sok ez egy kicsit?
De vajon mit jelent?
Amolyan retorikai fogás, mondják, ha kérdésekkel megszorítjuk a szerzőséget vállaló kormányzati szereplőket. Hiszen Szent István országában – teszik hozzá büszkén – csak a „soknyelvű nép lehet sikeres”, mindenkire gondolunk, aki magyarnak vallja magát. Akkor mi az értelme ennek a stiláris terhelésnek?
Gondolok én rosszabbra is.
Egyébként azóta, amióta az ország első embere stadionbéli beszólással zárja beszédeit: Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Ha tehát nincs jelentése, akkor minek mondja? De ha van? Mit is jelent? Csakis azt, hogy valakinek meg az ellenkezője! Azaz „Nem hajrá, nem magyarok!” Kire gondol a kormányfő? Csak találgatni tudok. Egyik feltevés rosszabb, mint a másik. Az EU-nak szól? Az EU-tagállamok nélkül, ellenük győzedelmeskedik ez az ország? A „trianoni utódállamok” népeinek szól? Beleértve a miniszterelnök-helyettes által már a nemzetből nyilvánosan kitagadott Híd párti szlovákiai honfitársainkat, Bugár Béla történelmi megbékélést szorgalmazó pártjának tagjait? Az itthon élő nem magyaroknak szól a „nem hajrá”? Ellenükben „hajrá, magyarok”? A kisebbségi törvényben elismert 13 magyarországi nemzetiség tagjainak? Netán a zsidóknak nem hajrá? Vagy a romák, cigányok ellenébe fordítható, ellenük kijátszható a jelszó? (Ők nem férnek az „új magyar gondolatokhoz”?) Vagy a szerencsétlen sorsú migránsok záródnak ki a „nemzeti közösségből”?
Csak szeretném felhívni a parlamenti büfében reggeliző honatyákat, hogy amikor a McDonald’s éttermek ellen rikoltoznak, akkor hasonlítsák azt össze bármely kisvárosunk vasútállomásának légyszaros, húgyszagú, bizonytalan összetételű menüt kiszolgáló restijével. Melyiket választanák?
Félek, hogy komolyra fordul a dolog.
A szerző oktatási szakértő
