Kezdődhetne így egy politológiai tárgyú rémregény is, de ez most nem az. Ez a valóság: Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta ezeket a mondatokat tegnap a parlamentben, hozzátéve, a tagságról döntő 2003-as népszavazás alkalmával gyomorforgató és aljas kampány keretében betoloncolták az országot az EU-ba.

Nem a nemzeti radikális pártelnök szavai az igazán elkeserítőek. A Jobbik jól érzi, hol, milyen ingoványos társadalmi terepen kereskedhet a demagógiájával.

S tartunk tőle, ha ma népszavazás döntene róla, maradjunk-e az unió tagjai, csalódottságukban sokan a kilépést támogatnák.

Mert az európai közösséget Kánaánként írták le előttük, mert a politikai elit alig tett valamit, hogy a lakossággal megértesse, nem is az uniós pénz a legfontosabb, hanem az, hogy a globalizálódó világban csak egy nagyobb gazdasági-politikai közösség tagjaként lehet életképes egy ország. Önmagában nem. Lehet, hogy Orbán Viktor igazat mondott annak idején, és van élet az unión kívül is. Ám addig jó, amíg nem kell (újra) kipróbálni. Vona öngyilkosságra biztatja az országot. Orbán azt válaszolta Vonának, hogy ő elkötelezett az unió mellett, bár Magyarország a maga útját járja, a tónus pedig, ahogyan az egykori voksolásról beszél, sérti az azon részt vevőket.

Ennyi. Ennyire futotta az EU minapi soros elnökétől, aki oly szívesen mutatkozott az Erős Európa jelszavának táblája mögött.